A nagymama, az unoka és a tablet szívmelengető hármasa

Írta:
Drive Me Baby

A világ legnagyobb mobilfotós versenyén, a Huawei NEXT-IMAGE Awards-on Tompa Attila Generációk című alkotása nyerte el Az év fotósa címet, valamint a fődíjjal járó 10 ezer dollárt. A nyertes kép egy nagymama és unokája közötti kapcsolatát jeleníti meg, ami helyet kapott még a modern technológia is. Tipp: Fogd a kenyeret és fuss! Kasszamentes Aldi nyílt Londonban

Tompa Attila egymillió amatőr fotósból került ki győztesen

A 2021-es verseny témája a Better Together volt, amely a sok hónapos bezártság utáni találkozások örömére, a társadalmi együttlét fontosságára utalt. A közlemény szerint a megmérettetésre több mint száz országból egymilliót meghaladó nevezés érkezett, az amatőr és profi fotósok tíz kategóriában küldhették be Huawei telefonokkal készített képeiket vagy videóikat.

 

A magyar amatőr fotósnak egyébként nem ez az első győzelme: 2020-ban Hard Life című alkotása nyerte el az Arcok (Faces) kategória legjobbjának járó díjat a verseny magyarországi megmérettetésén. Tompa Attilát elárulta, hogy a képen kislánya és anyósa szerepel, utóbbinak éppen akkor ajándékozta a tabletet, amelyről mesét olvas fel.

Ajánló:

Forrás: MTI

Drive Me Baby

Friss

  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.
  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.
  • Autók

Karakteres megjelenés, néhány szokatlan megoldással – KGM Torres teszt

A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…

2026. 11. 03.