Tokiói olimpia: a nyitóünnepség egyik főszereplője a 100 éves Keleti Ágnes volt

Írta:
Drive Me Baby

Bár az olimpiai stadion jobbára üres maradt, mégis látványos és hamisítatlan japán hangulatú produkciók színesítették XXXII. nyári ötkarikás játékok zárt kapus, ünnepélyes megnyitóját Tokióban. A 173 tagú magyar delegáció nagy része képviseltette magát a nyitóceremónián, egyenruhájuk a japán kimonó előtt tiszteleg. A nyitóünnepség magyar „sztárvendége” az idén 100. születésnapját ünneplő, s egyben a világ legidősebb olimpikonja, Keleti Ágnes. Tipp: Hihetetlenül jól áll szexi sportolóinkon az olimpiai formaruha

A nyitóünnepség témája a koronavírus-járványra utalt

Az „Érzelmek által egyesülve” című program egy felvétellel kezdődött, ami bemutatta a pillanatot, amikor 2013-ban a japán főváros elnyerte a 2020-as olimpiai játékok rendezési jogát. A felvételek aztán a felkészülést, az építkezést és a tervezést voltak hivatottak megmutatni, azonban a 2020-as esztendőnél baljós hangulatúvá vált a zene, és a sötét árnyalatú képekkel a koronavírus-járványra utaltak a készítők. A 2021-es év megjelenítésekor viszont az újrainduló világot szimbolizálták a videóban, miközben bemutatták, hogy a különböző sportágakban szereplő versenyzőknek mennyi akadályt kellett leküzdeniük, hogy ott lehessenek Tokióban.

Hagyományosan Görögország küldöttsége léphetett elsőként az arénába, a magyarok végül 143.-ként értek az Olimpiai Stadion küzdőterére. A magyar zászlót Cseh László négyszeres ötkarikás ezüstérmes és kétszeres világbajnok úszó, valamint Mohamed Aida tőrvívó vitte, aki hazai rekorderként hetedszer vehet részt nyári játékokon. Tipp: Szexellenes ágyak várják a sportolókat az olimpiai faluban? Mutatjuk a képeket!

A következő oldalon megtudhatod, kik voltak az olimpiai megnyitó sztárvendégei.

Oldal: 1 2

Drive Me Baby

Friss

  • Autóvilág

A forróság csendes ellenség az autóban – így hat a hőség a vezetésre és a reakcióidőre

A nyári kánikula sokak számára csak kényelmetlenséget jelent az autóban – melegebb utastér, gyorsabban fogyó…

2026. 06. 29.
  • Autók

A Hyundai Elantra visszatér a nagyok közé – búcsú az i30-tól, új korszak a kompakt szedánoknál

A Hyundai közel két évtizede, 19 éve mutatta be az i30-at, amelyet kifejezetten az európai…

2026. 06. 29.
  • Autóvilág

A nap, amikor Magyarország belépett az F1 pontszerzők közé – Baumgartner Zsolt legendás Indianapolis-i futama

Egy magyar F1-történet, ami nem csak a Hungaroringről szólt Baumgartner Zsolt neve örökre beírta magát…

2026. 06. 28.
  • Egyéb

Forró autó, forróbb valóság: percek alatt szaunává válik az utastér – így védekezhetsz a kánikula ellen

A nyári hőhullámok nemcsak az embereket, hanem az autókat is extrém terhelés alá helyezik. A…

2026. 06. 28.
  • Autók

BEV, PHEV vagy HEV? – Így működnek az elektromos és hibrid autók valójában

Az elektromobilitás világában ma már nem egyetlen „elektromos autó” létezik, hanem több különböző technológiai megoldás…

2026. 06. 27.
  • Hírek

Szombaton ne indulj autóval a belvárosba: a Pride miatt teljesen átalakul Budapest közlekedése

Autóval a belvárosba szombaton? Inkább ne Június 27-én, szombaton mindenképp érdemes letenni az autót a…

2026. 06. 27.