5 látnivaló, amitől igazán festői lesz a tiroli főváros, Innsbruck

Írta:
Kámány Andrea

3. Innsbruck-i Állatkert

Európa legmagasabban fekvő állatkertje nem csupán látványában lenyűgöző. Az összesen 150 állatfajnak helyt adó park az első, ahol hódbébik születtek. Ami pedig még ennél is izgalmasabb programmá teszi, hogy kizárólag a sikló használatával tudsz feljutni, mivel 700 méteres magasságban terül el. Felérve azonban megismerkedhetsz az Alpokban élő állatokkal, a minden igényt kielégítő halakváriummal, a medvékkel, a mormotákkal és a ritkaságnak számító hiúzokkal. További érdekesség a tiroli állatkertnek, hogy itt az egyedek nyitott terráriumokban, akváriumokban és házakban élnek.

(fotó: pixabay/wondr)

4. Ambras kastély

Innsbruck legfontosabb látnivalója a 16. század óta magasodik a város fölé. A II. Ferdinánd által épített kastélyban nem csupán fegyver- és páncélkollekciót vehetsz szemügyre. Itt található az uralkodó által épített Spanyol terem, valamint a híres Habsburg Portré Galéria is. A Felső-várban pedig a késő középkori szoborgyűjtemény csodálható meg. Ha pedig a művészet mellett az építészet nagy csodálója is vagy, akkor biztosan örülni fogsz Ferdinánd feleségének a fürdőszobája láttán, amelyet eredeti mivoltában őriztek meg a tiroliak.

(fotó: wikimedialmages)

5. Bergisel síugrósánc

Az 1925-ben, fából épült híres sípályát évente nagyjából 150 000 turista látogatja. Népszerűsége a lenyűgöző látványvilágában rejlik. 1964-ben azonban rekonstruálták, mivel nem volt megfelelő a versenyzők számára, ám hamar sikerült biztonságossá varázsolni. Érdemes ellátogatni mindenképpen a síugrósánchoz, mivel nem csupán a város panorámájában gyönyörködhetsz, hanem elfogyaszthatsz egy kellemes ebédet az üvegteraszos, körpanorámás étteremben is. A síugrósánchoz a legegyszerűbben egy srég felvonóval juthatsz fel, de a túrakedvelők választhatják a 455 lépcsőfok leküzdését is.

(fotó: pixabay/julie kolibrie)

További ajánlóinkat itt találod: 

Oldal: 1 2

Kámány Andrea

Friss

  • Hírek

Jönnek a „türelmi zebrák” Budapesten – több helyen is biztonságosabb lesz az átkelés

Ha valaha próbáltál már csúcsidőben átkelni egy forgalmas budapesti zebrán úgy, hogy közben autók, buszok…

2026. 05. 19.
  • Autók

Azt hitted Verstappen lesz a Nürburgring 24h sztárja? Akkor várj egy kicsit…

Van amikor a motorsport nem feltétlenül a győzelemről szól, hanem arról, hogy egy autó egyszerűen…

2026. 05. 18.
  • Autók

BYD Sealion 5 DM-i: meglepően jó áron támad a plug-in SUV

A BYD sajtóútján Budapest és Balatonfüred között próbálhattuk ki a vadonatúj BYD Sealion 5 DM-i…

2026. 05. 18.
  • Hírek

A Google Térkép már rég nem csak navigáció – lassan személyi asszisztenssé válik

A Google Térkép alkalmazása mára jóval többet tud annál, mint hogy elvigyen A pontból B…

2026. 05. 16.
  • Teszt

Ford Ranger Wildtrak PHEV: Brutális kívül, meglepően szerethető belül

Ford Ranger Wildtrak PHEV: A tekintélyt parancsoló óriás, ami bárhol megállja a helyét Vannak autók,…

2026. 05. 15.
  • Aktuális

5 pozitív hatás, amit egy négylábú társ hozhat az életünkbe

A kutyatartás sokak számára elsősorban szeretetet, játékot és hűséges társat jelent, azonban a kutyák jelenléte…

2026. 05. 15.