Rendőrautóval ütközött az Egyesült Államokban egy Tesla Model 3, amelyet sofőrje önvezető módba kapcsolt, hogy megnézze, minden rendben van-e kutyájával a hátsó ülésen.
A Connecticut államban található 95-ös főút norwalki szakaszán történt a baleset. A rendőrautó egy műszaki hibás autó mögött parkolt és használta megkülönböztető jelzéseit, amikor a Tesla hátulról nekiütközött. Majd az előtte lévő műszaki hibás autónak is nekiment. A balesetben senki nem sérült meg. A Tesla vezetője azt mondta a rendőröknek, hogy azért aktiválta az önvezető funkciót, hogy megnézze, minden rendben van-e kutyájával. Az eb a hátsó ülésen utazott.
A rendőrség közleményében hangsúlyozta: függetlenül attól, hogy az autó képes-e önvezetésre, vagy sem, a sofőrnek minden esetben teljes figyelmével az útra és a vezetésre kell koncentrálnia. Később a sofőrt gondatlan veszélyeztetéssel és gondatlan vezetéssel gyanúsították meg. Nem ez az első eset, hogy a 3-as szintű önvezetési funkcióval rendelkező Model 3-as Tesla baleset részese lesz úgy, hogy a járművet nem a sofőr, hanem a fedélzeti rendszerek vezetik. A gyártó azt javasolja a vezetőknek, hogy az önvezetés bekapcsolása mellett is tartsák a kezüket a volánon.
Fontos lépés az önvezetés irányába az a nemrég bemutatott automata parkolási rendszer, amellyel az autó egy mélygarázsban magától megkeresi a helyet. És be is parkol helyettünk.
Forrás: Turizmus Online
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…
Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…
A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…
Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…
Szélesített karosszériával, ültetett futóművel és Lexus-fékekkel érkezik a Toyota Crown Signia GT-S Performance Concept a…