Szomorú hírt jelentett be a BKV: Idén nyáron nem hajózhatunk a Dunán

Írta:
Drive Me Baby

Idén nem lesz a Duna fővárosi szakaszán menetrendi hajóközlekedés, írja a Telex. Az információt Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója is megerősítette, aki hozzátette, a dunai hajójárat fenntartása eleve veszteséges, a koronavírus-járvány miatt pedig a cég, a BKK és a főváros is forráshiányos.

Mivel a közszolgáltatásban végzett menetrendszerű hajóközlekedés költségeit nem fedezi a menetjegyekből származó bevétel, így ez évente 300-500 millió forintos pluszkiadást jelent a cégnek. A cégvezetés ezért úgy döntött, hogy idén ezt a pénzt inkább az alaptevékenységre, buszokra-villamosokra költik.

Bizonytalan a dunai hajójárat jövője

A hajók általában nyáron kezdtek el normál menetrend szerint járni, de az első években télen, üresen is közlekedniük kellett, mert az állomásokra költött uniós támogatás miatt folyamatosan fent kellett tartani a szolgáltatást. Járvány idején azonban nem jártak a hajók. A lap emlékeztet, hogy a BKV flottáját hét hajó teszi ki, ezek a Budavár, a Várhegy, a Lágymányos, a Lánchíd, a Pestbuda és a Hungária, valamint a 125 éves Hófehérke, ami elsősorban nosztalgiahajóként működik.

Arról egyelőre még nincs döntés, mi lesz a Duna fővárosi szakaszának hajóközlekedésével jövőre. Kérdés, hogy folytassák-e veszteségesen, vagy felemeljék az árakat piaci szintre, hogy az üzletág eltartsa magát.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Behúznák a féket a kínai hibrideknél: mit jelenthet ez a magyar autóvásárlóknak?

Az európai autópiacért folyó versenyben most a hibridek kerültek a tárgyalóasztalra. Az EU és Kína…

2026. 10. 12.
  • Autók

Bemutatkozott Magyarországon a Seltos – Új név, ismerős Kia -DNS

A Kia egyik globális sikermodellje most először érkezik meg a magyar piacra. A Seltos karakteres…

2026. 10. 12.
  • Autók

Dögös, elegáns és meglepően praktikus elektromos – Audi A6 e-tron Sportback teszt

Sok elektromos autóban ültem már, és az elmúlt években több modellt is volt alkalmam hosszabban…

2026. 10. 11.
  • Autóvilág

F-35B vadászgép egy Ferrari ellen: különleges gyorsulási versenyre készülnek Olaszországban

Egy Ferrari SF90 és egy F-35B vadászgép áll rajthoz egymás mellett egy olasz katonai repülőtér…

2026. 10. 11.
  • Autók

BMW iX4: a Neue Klasse technológiája találkozik a kupé-SUV-k régi trükkjével

A BMW nem engedi kihalni a kupés tetővonalú szabadidő-autókat, még akkor sem, ha a recept…

2026. 10. 10.
  • Autóvilág

Ha a Porsche babakocsit tervez, abból nem hétköznapi családi járgány lesz

Sportautós hangulat, Porsche-logók és elektromos rásegítés: a WonderFold és a Porsche közös babakocsikocsija azoknak készült,…

2026. 10. 10.