Szilágyi Liliána bevallotta: 19 évesen öngyilkos akart lenni

Írta:
Drive Me Baby

Újabb megrázó részleteket osztott meg bántalmazásáról Szilágyi Liliána a Hír Tv Magánterület című műsorában, írja a Telex. A vasárnap este megjelent riportban Liliána bevallotta, hogy 2015-ben egy nyaralás alkalmával annyira kilátástalannak látta az életét, hogy az öngyilkosságot fontolgatta. Témába vág: Szilágyi Gerda nyílt levélben tagadja az édesapját ért vádakat

A műsorban Szilágyi Liliána elmesélte, hogy nincs túl sok jó élménye gyermekkorából: „Amire emlékszem az otthoni közegből az, hogy folyamatosan rettegek, folyamatosan kiszámíthatatlan az, hogy mikor robban ki valami veszekedés vagy bántalmazás (…), mikor kell látnom a földön az anyámat” – idézte fel az emlékeit a 25 éves úszó.
„Egy másodpercig nem tudom, hogy egyébként milyen, hogy ha van egy apja az embernek. Az apám soha nem viszonyult hozzám érzelmileg, ha csak nem manipulálni akart.”

„Nekem elég volt, kiszállok”

2015-ben hetedik lett a világbajnokságon, és egyre komolyabb eredményeket ért el az úszásban. Ennek hatására édesapja pedig „egyre jobban elborult, és ahogy jöttek az eredmények, annál jobban törte meg és nyomta el őt.”

Ez odáig fajult, hogy az akkor 19 éves úszónő egy nyaralás alkalmával egyik este elszökött a tengerpartra, és magával vitte a nagyapjától örökölt kiskést. „Levittem a tengerpartra, és azt mondtam, hogy nem megy tovább. Itt a tenger mellett, én nekem elég volt, kiszállok. És csak ültem ott, teljesen egyedül, és valami belső hang azt mondta, hogy nincs vesztenivalóm, és most, akárhogy, de el fogok jönni” – fogalmazott. Egy évvel később, 2016-ban jött el otthonról az édesanyjával, és kezdte meg a traumák feldolgozását.

Az alábbi cikkek is érdekelhetnek:

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Ez az autó levett a lábamról – Kia K4 GT-Line teszt

A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…

2026. 11. 06.
  • Autók

Honda az EICMA 2026-on: új Africa Twin, Fireblade és elektromos bringa

Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…

2026. 11. 06.
  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.
  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.