damu roland
(Fotó: Damu Roland/Facebook)

Végakaratának megfelelően, Budapesten helyezik végső nyugalomra Damu Roland magyar színészt és szinkronszínészt. Bár a Jóban Rosszban egykori szereplőjét családja Debrecenben akarta eltemetni, kórházba kerülése előtt Damu Roland nagynénjének elmondta: szeretné, ha a fővárosba lenne végső nyughelye. Ez is érdekelhet: Meghalt Damu Roland, a Jóban rosszban egykori sztárja

Damu Roland szüleit és testvérét kitiltotta a saját temetéséről

A színész unokatestvére, Tóth Zita elmondása szerint a színész nagymamáját, Évát bízta meg a temetés megszervezésével. „Éva, te fogsz eltemetni. Se a szüleimet, se a testvéreimet ne hívd meg, te intézz mindent!” – idézte az akkor már az intenzív osztályon fekvő színész szinte utolsó szavait.

„Sokat beszéltünk a halálról, nálunk ez nem volt tabu. Roli volt mellettem a férjem temetésén, ő mondott beszédet. Én is elmondtam neki, mit és hogyan szeretnék, ha meghalok és ő is nekem. Az volt a kérése, hogy Budapesten temessék el, mert ő ott volt otthon. A szüleit és a testvéreit sem akarta, hogy részt vegyenek a temetésén, ezt anyunak is elmondta a kórházban. Hamvasztást vagy nyitott koporsós temetést akart, még nem tudjuk, melyik lesz. Biztos, hogy a szertartás szűk körű lesz, csak az édesanyám, a testvérem, egy másik unokatestvérünk, a mi gyerekeink és két nagyon jó barátja lesz jelen. Illetve Nagy Feró, ha elfogadja a meghívást. Szeretnénk, ha ő mondana beszédet. Ha van olyan kollégája, aki szeretné leróni a kegyeletét, őket is szívesen látjuk, ahogy a szertartás után a rajongókat is. Azt azonban nem engedjük, hogy Roland szülei, testvérei és a felesége, Edina megjelenjenek” – idézi Zitát a Blikk. A lap felkereste Nagy Ferót, aki megtisztelőnek tartja a család felkérését, és amennyiben ideje engedi, ott lesz a temetésen.

Az alábbi sztárhíreket se hagyd ki:

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •