Megérkezett az első előzetes a Szex és New York folytatásához

Írta:
Drive Me Baby

A Szex és New York folytatásának bejelentése óta erre a pillanatra vártunk! Mutatjuk az első hivatalos jeleneteket a hamarosan érkező sorozatból. Tipp: SNOBELIER – Végre Magyarországon is elérhetők a világ legexkluzívabb luxusmárkái

Carrie, Miranda és Charlotte ugyanolyan gyönyörűek 2021-ben, mint 1998-ban voltak

A most megjelent az első kis részletben láthatjuk a vidáman a konyhában tevékenykedő Carrie-t és Biget, akik vélhetően sosem voltak még ennyire boldogok. Egy rövid snitt erejéig Miranda és Charlotte is feltűnik természetesen, és azt kell, hogy mondjuk, a csajok fantasztikusan néznek ki. Ha érdekel, hogy kik lesznek a Szex és New York Just Like That új karakterei és további forgatási képek, kattints ide.

A folytatást hivatalosan idén januárban jelentették be, ekkor már tudtuk, hogy az új sorozat Carrie (Sarah Jessica Parker), Miranda (Cynthia Nixon) és Charlotte (Kristen Davis) hármasával folytatódik csak. Ugyanis a Samantha Jones karakterét megformáló Kim Cattrall sajnálatos módon nem kívánt részt venni a folytatásban. A Cattrall és Parker munkakapcsolata sosem volt felhőtlen, többek között ezért a színésznő korábban már többször is kijelentette, hogy egy életre végzett a sorozattal.

A tízrészes Szex és New York folytatás még idén ősszel debütál az HBO Max-on. Természetesen a magyarországi rajongóknak sem kell csüggedniük, a sorozat vélhetően az HBO Go-n is elérhető lesz, másokhoz hasonlóan először valószínűleg feliratosan, aztán szinkronos változatban is.

Ezeket a cikkeket se hagyd ki: 

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Karakteres megjelenés, néhány szokatlan megoldással – KGM Torres teszt

A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…

2026. 11. 03.
  • Nők az autóvilágban

Környei Ágnes: az egyedi megközelítések inspirálnak a munkámban és az autóválasztásban is

Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…

2026. 11. 03.
  • Autók

Sportkombinak öltözött a Toyota: látványos Crown Signia készül a SEMA-ra

Szélesített karosszériával, ültetett futóművel és Lexus-fékekkel érkezik a Toyota Crown Signia GT-S Performance Concept a…

2026. 11. 03.
  • Autók

Louis Vuitton utazóládákkal és monogramos részletekkel hódít a Porsche 911

Mi történik, ha a világ egyik legismertebb luxusdivatháza és a klasszikus Porsche 911-esek újragondolásáról híres…

2026. 11. 02.
  • Autóvilág

Őszi óraátállítás: sötétben a megszokott út is veszélyesebb lehet

Az őszi óraátállítás után sokan már sötétben indulnak haza, miközben vezetési szokásaik alig változnak. Az…

2026. 11. 02.
  • Autók

A Forma–1 világa egy fényképezőgépben: különleges Leica-modell érkezett

A versenypályák világából merített ihletet a Leica legújabb különkiadása, amely a Forma–1 jellegzetes anyaghasználatát és…

2026. 11. 01.