Szuper ajándék gyerekeknek! Karácsonyról szóló zsebkönyv a Szépművészeti Múzeumtól

Írta:
Drive Me Baby

A karácsony ábrázolástörténetének és szimbólumrendszerének alakulását mutatja be az európai művészetben a Karácsony a múzeumban című ismeretterjesztő zsebkönyv, amely a Szépművészeti Múzeum gondozásában jelent meg. A zsebkönyv játékosan, érthető nyelvezettel, informatív módon ismerteti a Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria gyűjteményének alkotásain keresztül a karácsony ábrázolástörténetét, hangsúlyozta Cser Judit múzeumpedagógus, aki egyben a kötet szerzője is.

Karácsony a múzeumban: ismerd meg az ünnepet, ahogy eddig még soha!

A Karácsony a múzeumban a Szépművészeti Múzeum tematikus sorozatának következő része, amely egyaránt szól gyerekeknek és felnőtteknek. (Fotó: szepmuveszeti.hu)

A kisebb méretű könyv az angyali üdvözlettel kezdődik, amelyet El Greco azonos című, 1600 körül készült olajképe illusztrál. Egy egész fejezet foglalkozik a késő középkorból való, Fonó Madonnaként ismert németújvári táblaképpel. Cser Judit elmondta, hogy ezen a 15. század elejéről való képen keresztül mutatja be a Várakozás című fejezet a gyermeket váró Madonna különleges ikonográfiai típusait, de egyebek mellett szó van a pásztorok, napkeleti bölcsek és Szent József ábrázolásáról is. Az utolsó fejezet már a karácsonyhoz kötődő néphagyományt mutatja be röviden, innen Fényes Adolf Mákoskalács című képe lehet ismertebb.

Cser Judit hangsúlyozta: a tematikus kötet múzeumpedagógia szempontok alapján íródott. Amellett, hogy könnyen befogadható és értelmezhető kérdéseket vet fel, gondolkodásra biztatja az olvasót (Fotó: szepmuveszeti.hu)

A könyv nagy részét késő középkori reneszánsz, manierista és barokk képek adják. Szerepel benne egyebek mellett M.S. mester Mária és Erzsébet találkozása, valamint Agnolo Bronzino Pásztorok imádása című műve, de például Csók István Züzü-sorozatának egyik karácsonyi képe is helyet kapott a kötetben.

A kötet fiatalos megjelenést kapott. A könyvet Kun Fruzsina képzőművész-grafikus tervezte és illusztrálta, aki érzékenyen, sajátos látásmóddal, sokszor humorosan reagál. A nyitóképen Fényes Adolf Mákoskalács című festményének részlete látható. A Cser Judit írónővel készült interjú, itt olvasható el.

A Drive Me Baby is szeretne segíteni a karácsonyi ajándékok beszerzésében.  A legnagyobb autórajongóknak ebben és ebben a cikkünkben állítottunk össze ajándékötletket. Ha kimondottan csajoknak vásárolnál autós ajándékot, kattints ide, ha pedig pasiknak, akkor ide. Ha a legjobb kényeztető ajándékcsomagok érdekelnek, szerencséd van, hiszen ezekből is készítettünk egy összeállítást.

Forrás: MTI

Drive Me Baby

Friss

  • Autóvilág

Őszi óraátállítás: sötétben a megszokott út is veszélyesebb lehet

Az őszi óraátállítás után sokan már sötétben indulnak haza, miközben vezetési szokásaik alig változnak. Az…

2026. 11. 02.
  • Autók

A Forma–1 világa egy fényképezőgépben: különleges Leica-modell érkezett

A versenypályák világából merített ihletet a Leica legújabb különkiadása, amely a Forma–1 jellegzetes anyaghasználatát és…

2026. 11. 01.
  • Hírek

20 millió eurót fordít a fiatalok mentális jóllétének támogatására a Rituals

A fiatalok mentális egészségének támogatása világszerte egyre sürgetőbb feladat, amelyből a nagyvállalatok is egyre nagyobb…

2026. 11. 01.
  • Autók

A digitális detox fénykora; a Porsche Mission S visszahozza az analóg élményt!

A Porsche Mission S műszerfalának főszereplője egy valódi fordulatszámmérő-mutató. A tanulmányautóból a beépített központi kijelző…

2026. 10. 31.
  • Egyéb

Van, aki tortát kap a születésnapjára, Drake egy ritka Ferrari Testarossát

Egy kerek születésnap különleges ajándékot érdemel, Drake esetében pedig egészen magasra került a léc. A…

2026. 10. 31.
  • Autók

Babakék doboz, színes egyéniség – Kia EV2 SR Earth teszt

A Kia EV2 Frost Blue fényezésével hamar megszerettette magát: végre egy kisautó, amelynek a színválasztásánál…

2026. 10. 30.