Nyílt napot tart a Gyermekvasút vasárnap a Széchenyi-hegyi végállomáson. A 10 és 16 óra között tartott eseményen a legkisebbek jegyet nyomtathatnak a jegykiadó számítógéppel, felpróbálhatják az egyenruhát, valamint kisfilmeket nézhetnek a mozikocsiban. Ez is érdekelhet: Az utasok által régóta kérlelt újítást vezet be a BKK
Az iskolások kipróbálhatják, milyen egy gyermekvasutas napja: hangosbemondóként bizonyíthatnak, betekinthetnek a váltókezelő munkájába, és az állomáson álló szalonkocsiban vasutas felszerelésekkel végezhetik a jegyvizsgáló teendőit.
A MÁV Zrt. közleménye szerint a nyílt nap alkalmával járműbemutatóval is várják az érdeklődőket Széchenyi-hegyen, kívül-belül meg lehet tekinteni egy kiállított gőzmozdonyt, a látogatók felszállhatnak egy hagyományos Mk45-ös típusú dízelmozdonyra, a C50-es kismozdonyra és a lillafüredi motorkocsira. Ezen a hétvégén a hagyományos vonatok óránként közlekednek Hűvösvölgy és Széchenyi-hegy állomás között, vasárnap a vonal felső szakaszán nosztalgiavonatok is indulnak a nyílt nap látogatói számára. Bővebb információk a menetrendről a www.gyermekvasut.hu weboldalon találhatók.
Fontos, hogy a központi rendelkezések értelmében a vonatokon és a vasútállomásokon 6 éves kor felett kötelező a szájat és az orrot eltakaró maszkot viselni. A rendezvény helyszíne egy vasútállomáson található, így a programokon is viselni kell a maszkot – áll az összegzésben.
Ezeket láttad már?
Az Apple hivatalosan bemutatta a következő nagy CarPlay-frissítést, amely az iOS 27 részeként érkezik, és…
Miközben manapság lassan egy fapados kisautóért is csillagászati összegeket kérnek, a Dolphin G 8 890…
A hazai lakosság többsége fejenként 200 ezer forintnál kevesebbet szánna a pihenésre, azonban legtöbben csak…
A vállalatok elektromos autó beszerzését ösztönző támogatási program, amelyet már két éve indítottak el, ismét…
Sokan úgy tekintünk az autónkra, mint egyfajta mobil nappalira vagy a saját kis énidő buborékunkra.…
Nyáron a hosszabb utazások mellett néha csak néhány percre ugrunk be az autóba, ez azonban…