mobiljegy bkk időalapú jegy
(Fotó: BKK)

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tavasztól vezetheti be az időalapú jegyeket. A sokak által ismert klasszikus vonaljeggyel ellentétben ezek a jegytípusok nem korlátozzák az átszállások számát, bármennyiszer használhatók az adott időn belül. Tipp: WeR MAMBA: Új szereplő léphet be a hazai elektromos rollerek piacára

Az időalapú jegyek ugyanazokra a BKK-járatokra lesznek érvényesek, mint egy vonaljegy. Budapest közigazgatási határán belül a MÁV-HÉV vonatjain és a Volánbusz “kék” járatain is elfogadják majd őket. Az időalapú termékek két induló jegytípusa a 30 és a 90 perces mobiljegy lesz. Előbbi 530 forintba kerül majd, míg az utóbbi 750 forintba; egy hagyományos vonaljegy ára 350 forint.

Az időalapú BKK-jegyek csak digitális formában kaphatók

Nevükkel ellentétben – a használati feltételek miatt – ezeket a termékeket valójában akár 60 és 120 percig is lehet majd használni. Az időalapú jegyekkel minden – érvényességi időn belül – elkezdett utazást ugyanis be lehet fejezni, még akkor is, ha tovább tart, mint 30 vagy 90 perc. Tehát a 30 perces jeggyel 29 perc 59 másodpercig, a 90 perces jeggyel pedig 89 perc 59 másodpercig fel lehet szállni egy újabb BKK járatra, és azzal el lehet utazni Budapest határán belül bármeddig.

Az időalapú jegyek kizárólag digitális formában lesznek elérhetők, papír változatban nem. Használatuk a mobiljegyhez lesz hasonló. A későbbiekben a felmerülő igények és a tapasztalatok alapján bármilyen jeggyel bővíthető a paletta, így akár 15 vagy 60 percessel is, olvasható a BKK közleményében.

Ezeket se hagyd ki:

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •