Most hétvégén bárki kipróbálhatja, hogy milyen a kisvasutasok munkája

Nyílt napot tart a Gyermekvasút vasárnap a Széchenyi-hegyi végállomáson. A 10 és 16 óra között tartott eseményen a legkisebbek jegyet nyomtathatnak a jegykiadó számítógéppel, felpróbálhatják az egyenruhát, valamint kisfilmeket nézhetnek a mozikocsiban. Ez is érdekelhet: Az utasok által régóta kérlelt újítást vezet be a BKK

Lessetek be a Gyermekvasút a kulisszái mögé

Az iskolások kipróbálhatják, milyen egy gyermekvasutas napja: hangosbemondóként bizonyíthatnak, betekinthetnek a váltókezelő munkájába, és az állomáson álló szalonkocsiban vasutas felszerelésekkel végezhetik a jegyvizsgáló teendőit.

A MÁV Zrt. közleménye szerint a nyílt nap alkalmával járműbemutatóval is várják az érdeklődőket Széchenyi-hegyen, kívül-belül meg lehet tekinteni egy kiállított gőzmozdonyt, a látogatók felszállhatnak egy hagyományos Mk45-ös típusú dízelmozdonyra, a C50-es kismozdonyra és a lillafüredi motorkocsira. Ezen a hétvégén a hagyományos vonatok óránként közlekednek Hűvösvölgy és Széchenyi-hegy állomás között, vasárnap a vonal felső szakaszán nosztalgiavonatok is indulnak a nyílt nap látogatói számára. Bővebb információk a menetrendről a www.gyermekvasut.hu weboldalon találhatók.

Fontos, hogy a központi rendelkezések értelmében a vonatokon és a vasútállomásokon 6 éves kor felett kötelező a szájat és az orrot eltakaró maszkot viselni. A rendezvény helyszíne egy vasútállomáson található, így a programokon is viselni kell a maszkot – áll az összegzésben.

Ezeket láttad már?

Berlinben teszteltük a BYD Dolphin G DM-i-t

Miközben manapság lassan egy fapados kisautóért is csillagászati összegeket kérnek, a Dolphin G 8 890 000 Ft-os induló árával rendkívül versenyképesen lép be, de ami még durvább: a minden földi jóval kitömött, dögös, fullos Sport verziót is megkapod 12 millió forint alatt.

Tovább olvasom »
Promóció

Most hétvégén bárki kipróbálhatja, hogy milyen a kisvasutasok munkája