Szakállas nő, lángoló szív, koronavírus elleni oltás, megjöttek az új emojik

Írta:
Drive Me Baby

Az Apple kiadta a legújabb, az iOS 14.5 szoftverfrissítést, amellyel megérkeztek az aktuális 2021-es új emojik is. Az 217 új hangulatjel között megtalálható a módosított nagy levegőt kifújó arc, a spirálszemű emoji és a felhők mögött rejtőző fej, amelyekhez csatlakoznak a módosított szívecskék, például a lángoló szív és a gyógyuló szív. A gendersemlegesség jegyében pedig már akár szakállas női emoji is rendelkezésünkre áll.

Új emojik továbbra is az el- és befogadás jegyében

Az Apple emellett a fecskendő emojiját is módosította, úgy hogy az ábrázolt vért tiszta folyadékkal helyettesítette a koronavírus-járvány kapcsán.

A 2021-es új emojik is az elfogadás, befogadás és a diverzitás jegyében születtek meg (Fotó: Emojipedia)

A pároknál most már nem csak a nemet, de a bőrszínt is lehet váltani. Így bármilyen nem, bármilyen bőrszínnel kombinálható lett. A legtöbb emojinál továbbra is igyekeztek gendersemlegesek lenni, illetve úgy alakítani, hogy bárki használhassa őket.

Ilyen volt eddig a szakállas férfira utaló emoji, de mostantól már női és férfi verzió is lehet szakállas, és persze a bőrszíneken is lehet változtatni. Ha érdekel, tavaly melyek voltak az aktuális új emojik, és melyik indított el egy egész kulturális lavinát, kattints ide.

További aktuális híreinket az alábbi címekre kattintva olvashatod el:

Forrás: Híradó.hu

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Ez az autó levett a lábamról – Kia K4 GT-Line teszt

A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…

2026. 11. 06.
  • Autók

Honda az EICMA 2026-on: új Africa Twin, Fireblade és elektromos bringa

Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…

2026. 11. 06.
  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.
  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.