Új emojik 2020
(Forrás: Emojipedia)

Bemutatták, milyen új emojik érkeznek idén, ezek között lesz: maszkos nindzsa, sírva nevető fej, vécépumpa, bubble tea, fűrész, jurta, varázspálca, és ez még csak a jéghegy csúcsa. Az alábbi képpel mutatták be a teljes, 117 emojiból álló listát:

Az üzeneteinket színesebbé és kifejezőbbé tevő kis képekért a kaliforniai nonprofit szervezet, a Unicode Konzorcium a felelős. Az itt dolgozók fogadják be, és bírálják el a beérkező emoji-javaslatokat, majd alkotják meg ezekhez a kis piktográfiákat. Ezekből lesznek az emojik, amelyeket androidos, iOS-es telefonon, vagy szerte az interneten, például a Facebookon vagy a Twitteren használunk. Érdekesség lehet, hogy lényegében bárki nyújthat be javaslatot, hogy miből legyen emoji, ám ezeknek számos technikai és kulturális kritériumnak kell megfelelniük. Ezek alapján soha nem lehet emoji konkrét személyből, céglógóból, de még istenből sem.

Új emojik, továbbra is a be- és elfogadás jegyében

Kezdetben az emojik sok kritikát kaptak, amiért azok nem megfelelően reprezentálták a valós életünket. Sokan panaszkodtak, hogy azért nem használják az emojikat, mert nem tudnak azokkal azonosulni, mivel nem létezik a számukra megfelelő színű, nemű, munkájú, stb. változat.

Az évek során sokat fejlődött ilyen szempontból az emojik kínálata. A változatos bőrszínek mellett megjelentek a gendersemleges, azaz nemileg semleges karakterek, két anyukából vagy apukából álló családok, vagy éppen olyan munkákat és tevékenységeket bemutató képek női és férfi változatai, amiket sokan csak az egyik nemhez kötnek. Néhány ilyen: a kisgyereket cumisüvegből etető apuka, női asztronauta, férfi táncos, női szerelő és még sok más.

Kulturális vitát váltott ki

Az új emojik közül az egyik az olasz kéztartás nevezetű kis képecske. Ez az olaszok mára már híressé vált kézmozdulatát imitálja. Ebből persze rögtön nagy vita alakult ki az interneten, hiszen sok olasz származású sérelmezi, hogy a mozdulat ma már szinte csak is az olaszok paródiájaként és kifigurázásaként szolgál, amin vélhetően az új emoji változat sem fog segíteni.

új emoji olasz kéztartás
Az elhíresült olasz kéztartás (Forrás: Emojipedia)

Ahogy láthatjuk, a vicces karakterek mellett az emojik továbbra is próbálják minél inkább terjeszteni a modern nézeteket, az emberi sokszínűséget, az el- és befogadást. Ez utóbbi visszatérő trend lett az elmúlt években sok cégnél. Legutóbb például a Barbie adott ki egy olyan babakollekciót, amelyben vitiligós, kerekesszéken  gendersemleges és kopasz Barbie-k is szerepelnek.

Az új emojik pontos megjelenésének dátuma még nem ismert. Azonban az előző évekhez hasonlóan valószínűsíthető, hogy egy szeptember-október környékén esedékes telefonos szoftverfrissítéssel lesznek elérhetők.

Forrás: CNN, Emojipedia

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •