Szikrázó napsütésben és új helyszínen, a gyönyörű dominikai tengerparton zajlanak a 2021-es Survivor évad forgatásai. A túlélőshow hosszú szünet után tér vissza hamarosan az RTL Klubra. A reality-t gyártó Paprika Studios, hogy fokozza az új évad körüli izgalmakat, most egy pár kulisszafotót is megosztott a közösségi médiában.
A Facebookra kitett képeken látható néhány vadonatúj ügyességi pálya, amik vélhetően rendesen próbára teszik majd a játékosok szellemi és fizikai képességeit. A posztból kiderült továbbá az is, hogy a helyszínen egy teljesen új Survivor-hub alakult, ahol elsők között az RTL Klub műsora készül el.
Ahogy azt korábban mi is megírtuk, a 2021-es Survivor évad merőben eltér majd az eddigiektől, hiszen most civil versenyzők hírességekkel mérik össze kitartásukat, rátermettségüket, fizikai és mentális felkészültségüket. Hosszú titkolózás után pár hete az is kiderült, hogy kik lesznek az új évad celeb játékosai. Eszerint mások mellett láthatjuk majd Kabát Petit, Széphalmi Juliskát és Gáspár Evelint is, és ki tudja, talán éppen közülük kerül majd ki az igazi túlélő.
Ha érdekel, milyen új műsorok érkeznek hamarosan a kereskedelmi csatornákra, kattints az alábbi címekre:
Forrás: Paprika Studios/Facebook
Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…
Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…
Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…
Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…