Vajna Tímea pár héttel ezelőtt őszintén vallott arról, hogy endometriózissal küzd. Akkor a követői tapasztalatait is kikérte az ügyben, ugyanis már tudta, hogy hamarosan műtétre lesz szüksége. Timi pár napja Instagram-oldalán közölte követőivel, hogy átesett a műtéten, aminek során egy cisztát is eltávolítottak a petefészkéből. Tipp: Kiderült, mennyit ér Vajna Tímea eljegyzési gyűrűje
Vajna Tímea endometriózis-diagnózisa egy kommentelői számonkérés alkalmával derült ki. Timi egyik követője azt a kérdést szegezte a sztárnak, hogy közel a 40-hez nem lenne-e ideje a gyerekvállalásnak. Timi válaszában fedte fel, hogy mindeddig miért nem próbálkozott a gyermekvállalással. „Az endometriózis miatt folyamatosan fogamzásgátlót kell szednem, hogy ne ájuljak el az erős fájdalomtól havonta. Eddig még nem próbáltam teherbe esni. Majd ha úgy érzem… teljes szívvel és lélekkel… nyugalomban” – írja a Blikk.
Legújabb Instagram storyjaiból az is kiderült, hogy Vajna Tímea a műtét után máris egy újabb orvosi beavatkozásra készül. Ezúttal, vélhetően elővigyázatosságból azt tervezi, hogy lefagyasztja petesejtjeit. Ehhez első körben hormoninjekciókat kapott, aminek a képek alapján egyik mellékhatása a felpuffadt has.
Bár Vajna Tímea mögött vélhetően nehéz napok állnak a műtét miatt, azért szerencsére bőven kijutott a jóból is. Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Andy Vajna özvegyének újra megkérték a kezét. Az eljegyzésről készült képeket ebben a cikkünkben találod. Ha pedig az érdekel, hogy a magyar celeb hány millió forintos gyémánt eljegyzési gyűrűt visel az ujján, akkor kattints ide.
Ezek a cikkek is érdekelnek:
Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…
Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…
A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…
Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…