Nagyjából három hete van nálad az új szedán, egy 2001-es Subaru Impreza WRX. Csak most kék. Mesélj róla egy kicsit! Miért vettél még egy autót?

kék subaru ipmreza 2001-es évjárat
A limitált kiadású, 218 lóerős, 2.0 benzinmotoros Subaru Imprezával újabb kalandok várnak Diára

Igen, a kis bordóm mellé került egy sötétkék társ, így most már két autó van a családban, ami praktikus a munkába járás miatt. De olyan közel áll hozzám az első Subaru Impreza, hogy nem tudnám elengedni. Tudom, hogy ez egy tárgy, de nekem a társam is. Egy idő után kezdtem gyengének érezni, és ezért vettünk egy másik kocsit, ami számomra az álomautó! Limitált kiadású, nagyszárnyú, 2.0 benzines, turbós szörny 218 lóval, STI belsővel. Vele egy új projekt vette kezdetét, lesz vele munkánk, jelenleg a turbónyomással meccselünk, és már vannak tervek a dizájnra is.

Mesélj ezekről a tervekről!

20 éves autóról beszélünk. Annak ellenére, hogy imádom, vannak hibái. Belül is van mit javítani rajta, teljes káosz a vezetékelése, és az olajnyomást, olaj-hőfokot, turbó nyomást mérő óracsoport is már a kabaré szintet súrolja. Ha lekapcsolom a fényszórót, az olajhőfok fordítva mér, de amúgy is fals, amit mutat, szóval lesz vele meló. A külsején vannak horpadások sérülések. Tervben van ezeknek is a javítása, illetve a fényezéssel is szeretnék játszani: a gyári kékjét tervezem feldobni, de a dizájn még titok, nem szeretem, ha szembejön egy ugyanolyan autó az úton.

subaru 2001-es évjárat
Örök szerelem az övék!

Miben hasonlít és különbözik a két Subaru Impreza?

Ugyanaz az évjárat, a műszerfal, a kezelőfelület egyforma. Mindkettővel megnéznek, bár a kék feltűnőbb, viszont mindkettőben ülve integet és villog felém a többi Subarus, apróság, de ez mosolyt csal az ember arcára. Édes bogárszemük van. Vagyis a kéknek annyira nem, ő a morcosabb. A kék limitált kiadás, STI belseje van: jellegzetes Subaru kék ülések és ajtókárpit, illetve úgynevezett morette fényszórók jellemzik, ez utóbbi álmom volt.

Szeretnétek gyereket? Ha igen, milyen családi modell lépne a két Subaru Impreza helyére?

Egyszer majd igen, szeretnénk kisbabát. Kis családként tudom elképzelni magunkat, így nem szükséges egy sokszemélyes nagy autó. Nem szeretnék autót cserélni, a kombi elég tágas, a WRX-ben is elfér a gyerekülés. Ha netán a bordó feladná a küzdelmet és el kellene engednem, akkor is csak Subaru jöhet szóba: ha szívó benzines, akkor Legacy, ha turbós, akkor pedig egy Forester jöhetne.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
1
2
3