rezes judit autó ford

Rezes Judit színésznő mesélt nekünk vezetésről, autókról, utazásról és legújabb filmjéről, a Hét kis véletlenről, amit már vetítenek a mozik. Annak ellenére, hogy Judit viszonylag későn, a harmincas éveiben szerezte meg jogosítványát, ma már el sem tudja képzelni az életét autó nélkül. Tipp: Zséda: Azt a derűt adja nekem a MINI Countryman, mint amikor egy delfinre nézek!

Mióta vezet és mi volt az első autója?

Nem olyan fiatalon, harminc évesen szereztem meg a jogosítványomat. Az első autóm egy Fiat Panda volt, amit nagyon-nagyon imádtam. Mióta megvan a jogsim, rendszeresen vezetek és imádok vezetni.

Mit jelent önnek a vezetés?

Az abszolút kikapcsolódást, teljesen ki tud zökkenteni a mindennapokból. Bár két gyerek mellet azért ez nem mindig olyan könnyű, mert ők meg rögtön visszarántanak a valóságba. Az is igaz, hogy nagyon bele lehet kényelmesedni a vezetésbe. Ezért nyáron kicsit vissza is vettem, és most újra gyakrabban használom a közösségi közlekedést és többet biciklizem, már csak a környezetvédelem miatt is. Témába vág: Biciklivel a belvárosban? Budapest kerékpárútjai egy női autós szemével

Milyen vezetőnek tartja magát?

Én azt gondolom, hogy óvatos-vagány típus vagyok. Amikor eldöntöttem, hogy jogosítványt fogok szerezni, a párom rögtön azzal jött, hogy „hát, az nekem minek!” Ezen én akkor nagyon megsértődtem… Van ugye ez a férfi-női ellentét a vezetési stílusban. Azt kell, hogy mondjam, mára ez már megváltozott, Győző (Szabó Győző, színész – a szerk.) ma már egyenrangúnak tart a volán mögött, és bízik bennem.

Ha jól tudom, két Ford is parkol a garázsukban.

A Ford nagyon bevált nekünk, eddig egy Ford B-Maxunk volt, amit most lecseréltünk egy Ford Pumára. Nagyon ragaszkodó típus vagyok, így a korábbi autónkhoz, a Fiat Pandához hasonlóan a B-Max után is volt egy gyászidőszakom. Ezen át kell esni, el kell búcsúztatni az előző autót. Az új autó esetében biztosan volt valami susmus Győző és a gyerekek között, mivel már úgy álltak elém, hogy a Ford Puma lesz a befutó. TIPP: Az új Ford Puma egy szerethető kompakt SUV, tele extrákkal – Kipróbáltuk!

rezes judit hét kis véletlen

A Puma azért is győzött, mert műszakilag sokkal felszereltebb, modernebb modell, ami fontos szempont volt nekem. Bár igazából Győző az, aki ezeket jobban ki tudja használni és értékelni, engem annyira nem vonzanak például a vezetői asszisztensek. Megmondom őszintén, nem is használom ezeket a vezetést támogató rendszereket, még a tempomatot se. Nekem hozzá tartozik a vezetéshez, hogy én figyelek mindenre, ha túl sok ilyet használ az ember, akkor csak lanyhul figyelem. Ezért is szeretem jobban a manuális sebváltós autókat, mint például az automatikus változatokat.

A másik autónk pedig egy Ford Kuga, ami igazi családi autó, lendületes és jól pakolható. Ez is érdekelhet: Önmagát tölti ez az autó! Megnéztük, mit tud a full hybrid Ford Kuga FHEV

A következő oldalon megtudhatod, mi volt Rezes Judit és Szabó Győző régi álma, ami tavaly megvalósult.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
1
2
3