Puskás Peti és Dallos Bogi már azt is tudják, hova mennek nászútra

Írta:
Drive Me Baby

Habár Dallos Bogi és Puskás Peti még csupán egy hete járnak jegyben, már most mindenki azt szeretné tudni, mikor kel egybe az álompár. A két énekes ezt az információt egyelőre megtartja magának, ám az X-Faktor két mentora már azt tervezgeti, hová utaznának el a mézeshetekre, írja a Blikk.hu.

„Vannak álmok és tervek. A nászútról még korai lenne beszélni, de szerintem az a legjobb úti cél, ami nem az egyik fél álma, hanem ahová mind a ketten szeretnénk eljutni. Peti például mindig Seattle városát szeretné megnézni, én pedig voltam már New Yorkban és Los Angelesben is, nagyon tetszett, úgyhogy szívesen megmutatnám neki, elvinném Amerikába” – mondta a Manna FM TR!Ó című műsorában az énekesnő.

Puskás Peti és Dallos Bogi költöznek! Hamarosan kertes házuk lesz és kutyát is örökbe fogadnak

„Hamarosan költözünk. Jelenleg a belvárosban lakunk, ahol bár nagyon szeretnénk már kutyát, nem tudunk tartani, viszont a költözés után nem lesz akadálya” – bizakodott az énekesnő, akitől megkérdezték: mi jön előbb, a baba vagy egy közös kutyus? „Most azt érzem, hogy az utóbbi lesz előbb. És mivel az állatvédelem nagyon fontos számunkra, szinte biztos, hogy egy keverék kutyust fogadunk örökbe.” Puskás Peti Instagram-bejegyzéseiből láthatjuk, hogy a pár mennyire komolyan veszik az állatmentést. Szinte nem telik el úgy hét, hogy valamilyen módon ne segítsenek állatmentő alapítványoknak, kóbor kutyáknak.

További sztárhíreink:

Forrás: Blikk.hu

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Dögös, elegáns és meglepően praktikus elektromos – Audi A6 e-tron Sportback teszt

Sok elektromos autóban ültem már, és az elmúlt években több modellt is volt alkalmam hosszabban…

2026. 10. 11.
  • Autóvilág

F-35B vadászgép egy Ferrari ellen: különleges gyorsulási versenyre készülnek Olaszországban

Egy Ferrari SF90 és egy F-35B vadászgép áll rajthoz egymás mellett egy olasz katonai repülőtér…

2026. 10. 11.
  • Autók

BMW iX4: a Neue Klasse technológiája találkozik a kupé-SUV-k régi trükkjével

A BMW nem engedi kihalni a kupés tetővonalú szabadidő-autókat, még akkor sem, ha a recept…

2026. 10. 10.
  • Autóvilág

Ha a Porsche babakocsit tervez, abból nem hétköznapi családi járgány lesz

Sportautós hangulat, Porsche-logók és elektromos rásegítés: a WonderFold és a Porsche közös babakocsikocsija azoknak készült,…

2026. 10. 10.
  • DMB Kisokos

Őszi utakra hangolva: mire figyeljünk, amikor a hidegebb hónapokban autóba ülünk?

Változatos színeivel és hűvösebb napjaival az ősz sokak kedvenc időszaka az évben. Az évszak azonban…

2026. 10. 09.
  • Autók

Mate Rimac szerint rossz irányba száguld Európa: nem nagyobb kijelző kell, hanem valódi luxus

Az európai autóipar komoly kihívásokkal küzd, miközben a kínai gyártók egyre gyorsabban zárkóznak fel, sőt…

2026. 10. 08.