Polgár Tünde fia most először fog szülei és takarítónő nélkül élni

Írta:
Drive Me Baby

Nehéz időszak áll Polgár Tünde és Polgár Árpád előtt. Imádott fiuk ugyanis kirepül a szülői házból, és külföldön kezdi meg a felnőtt életet és azzal együtt egyetemi tanulmányait, írja a Bors. Tipp: 700 millió forintos kastélyt venne Polgár Tünde és férje

Polgár Tünde aggódik, hiszen fia még sosem élt egyedül, vagy éppen takarítónő nélkül

Új fejezet kezdődik Polgár Dani életében, hiszen örökre búcsút int édesanyja főztjének és a biztonságot jelentő otthonának. Polgár Árpád és Tünde fia leérettségizett, és ez azt jelenti, hogy vége a jólétnek. Talpra kell állnia és mostantól egyedül kell eltartania magát. Édesanyja a hírlapnak többek között arról mesélt, hogy bár fiát ösztöndíjjal felvették  New Yorkba média szakra, ő mégis az amszterdami üzleti szak mellett döntött.

 

Tünde azt is elárulta, hogy kicsit azért aggódik, hiszen Dani még sosem élt egyedül. „Persze, ha elutaztunk, akkor volt, hogy 1-2 hétig egyedül volt otthon, de akkor is ott volt a takarítónő és mindig volt segítsége. Most csak béreljük a lakást, aztán meglátjuk, hogy mi lesz. De az biztos, hogy nagyon sűrűn fogok mostantól Hollandiába utazni.” Ezt se hagyd ki: Polgár Tünde körül csak úgy izzik a levegő a Seychelle-szigeteken

Daninak nem kell egyedül utaznia, ugyanis édesanyja is kiutazik vele Amszterdamba, hogy segítsen a költözésben és, persze, hogy feltöltse a hűtőszekrényét. Tünde viszont már előre tart attól, hogyan fog reagálni, amikor a hollandiai út után hazatér és először találja majd üresen fia szobáját.

Ezek az aktuális sztárhírek is érdekelhetnek: 

Drive Me Baby

Friss

  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.
  • Autók

Karakteres megjelenés, néhány szokatlan megoldással – KGM Torres teszt

A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…

2026. 11. 03.
  • Nők az autóvilágban

Környei Ágnes: az egyedi megközelítések inspirálnak a munkámban és az autóválasztásban is

Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…

2026. 11. 03.