A tűzpiros és igen ritka Opel Adam egy életre magához láncolta Petrát

Írta:
Drive Me Baby

Magyarországon alig látni az utakon Opel Adam modellt, Pilisi Petra Panna influencer, a SodaStream márkakövete azonban egy ilyen, tűzpiros modellel rója az utakat, és mint mondja, sosem válna meg tőle. A 101 lóerős, 1.4-es motorral rendelkező, kézi váltós autó már öt éve az élete része, ez az első autója, amelyről rendkívüli odaadással és lelkesedéssel mesélt nekünk.

Opel Adam, sokaknak még a név is ismeretlen, hogyan találtál rá erre a modellre?

Nagyon sok autót megnéztünk a családommal, amikor az első kocsimat keresgéltük, és mielőtt kiválasztottam volna az én kis piros csodámat. Eleinte azt mondtam, hogy nekem csak fehér autóm lehet. Aztán rátaláltunk a nagybetűs AUTÓRA. Nagyon kevés Opel Adam volt még az országban akkor, mivel teljesen új volt még a szalonokban is. Alapjában véve csak a németországi piacra készültek, ezért limitált számban érkeztek Magyarországra. Egyébként már egyáltalán nem gyártanak ilyen modellt, számomra ezért is különleges a kis Adam.

Mi fogott meg benne?

Elsősorban nagyon tetszett a formája, hiszen elég különleges autó. Belül pedig még csajosabb volt, mivel a tetőkárpitot apró kis ledek teszik még egyedibbé. Illetve belül is folytatódik a piros dizájn. Külön kiemelném a zenei élményt, amit ad az autó. Emiatt szerettem belé teljesen!

A tűzpirostól a kocsi belsejében sem szabadul a sofőr

Ilyen fontos neked vezetés közben a zene?

Igen! A vezetés és a jó zenei hangzás számomra maga a kikapcsolódás. Amint meglett a jogosítványom, hajnalokig vezettem a városban, aztán már hosszabb távokat is bevállaltam. Az autómat általában munkába járáshoz használom leginkább. Jelenleg egy ékszerüzletben dolgozom eladóként, én kezelem az üzlet social media felületeit. Emellett az Instagramon tartalomgyártóként tevékenykedem.

Az Opel már nem gyártja ezt a cuki, kompakt modellt

A következő oldalon kiderül, hogy ha egyszer úgy adódna, milyen modellre cserélné le tűzpiros szerelmét Pilisi Petra Panna.

Oldal: 1 2

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

A piros ruhás kisasszony – Honda HR-V e:HEV Advance Sport teszt

A Honda HR-V e:HEV Advance Sport a Premium Crystal Red Metallic fényezésével azonnal felkeltette az…

2026. 10. 18.
  • Autóvilág

„Egy egész autó is eltűnhet mellettük!” – újabb budapesti járműveken figyelmeztetnek a holttérre

A Budapesti Közművek járműveire is felkerültek a „Vigyázz, holttér!” matricák. A BKK kezdeményezése arra hívja…

2026. 10. 17.
  • Autóvilág

Újabb fordulat a 2035-ös autós tervekben: enyhítene a szabályokon Berlin és Párizs

Franciaország és Németország közös álláspontot alakított ki az európai autóipar jövőjéről: rugalmasabb kibocsátási előírásokat és…

2026. 10. 17.
  • Egyéb

Már száz rövid CAF-villamos Budapestnek: forgalomba állt a 2300-as

Forgalomba állt Budapesten a 2300-as pályaszámú CAF-villamos, amellyel százra nőtt a főváros számára beszerzett rövid…

2026. 10. 16.
  • Autók

Időtálló minőség: megújult a 20 éves Budapest Motors

Idén szeptemberben ünnepelte 20 éves születésnapját a Budapest Motors. A 2006-ban alapított vállalat az elmúlt…

2026. 10. 16.
  • Autók

Spanyolos karakter, győri hajtás: a CUPRA Raval volánjától a gyártósorig

Budaörsnél még a CUPRA Raval volánjánál ültünk, Győrben már egy elektromos hajtás összeszerelésén dolgoztunk. Az…

2026. 10. 16.