Az autóba menekülünk a család elől: dolgozni, pihenni ülünk be a kocsiba

Írta:
Kámány Andrea

Különleges felmérést szervezett a Peugeot. Az autógyártó képviselői arra voltak kíváncsiak, hogy a négy- vagy többszemélyes háztartásban élők, vajon hogyan birkóztak meg a világjárvány idején bevezetett korlátozásokkal. Az újonnan megjelent Peugeot felmérés pedig egészen meglepő eredményt hozott. Kiderült, hogy a megkérdezettek 41 százaléka járművével bővítette személyes életterét, ezzel pedig az autóhasználati szokások is jelentős változásokon mentek keresztül.

Változó autóhasználati szokások

A pandémia megjelenésével az emberek nagy része bizony a háztartása foglyává vált. Van, aki önszántából maradt otthon, van, akit köteleztek rá. Ennek megfelelően pedig nem kell munkába járni, a gyerekeket sem kell iskolába vinni, és még a vásárlások nagy részét is online felületen intézi mindenki. A gépkocsi lényegében elveszítette elsődleges funkcióját. Ezzel párhuzamosan azonban minden eddiginél égetőbb igény mutatkozott az elvonulásra, az én-időre: otthonukba zárva az emberekben napról napra erősebben ébred fel a vágy, hogy egyedül lehessenek, ha csak egy-két órára is. Mivel szűkösek az elvonulási lehetőségek, így nem meglepő hogy előtérbe került az autó utastere.

Van, aki nem szeretné zavarni a család többi tagját, így inkább autója kényelmében dolgozik

A megkérdezettek 58 százaléka, vagyis tízből hat ember találta nyomasztónak a jelenlegi helyzetet. Sokuk számára így vált az autó egy biztonságos zuggá, ahol fellélegezhetnek. A megkérdezettek több mint fele pedig amiatt választotta az autója menedékét, mert szeretne egy kis nyugalmat, csendet és békét. A felmérésben résztvevők 47 százaléka még okostelefonját, táblagépét is magával viszi, hogy televíziós sorozatokat, filmeket nézzen autója kényelmében. Érdekesség azonban, hogy 43 százalékuk inkább egy jó könyvet választ, és a betűkben elmerülve zárja ki a külvilágot. A Peugeot felmérés rámutatott arra is, hogy a megkérdezettek közül minden harmadik ember még egy rögtönzött irodát is berendezett autójában. Ezzel pedig az autóhasználati szokások igencsak megváltoztak.

Újabb igényre mutat rá a kutatás

Az autó menedékének nyugalmában az emberek felismerték, hogy a jármű igazából úgy praktikus, ha működik is. Az olyan alapvető szolgáltatások, mint a 12 voltos vagy USB töltő aljzatok, a világítás vagy a fűtés nélkül a legelegánsabb autó is sokat veszít komfortjából. Ahhoz azonban, hogy ezeket mind-mind működésre bírja használója, a motor álló helyzetben történő működtetése bizony elengedhetetlen. Ezzel viszont jelentősen megnő a levegő környezetének szennyezése. Tippjeink: 7 trükk, amivel csökkentheted az autód karbonlábnyomát

Igazi kikapcsolódást nyújthat egy kényelmes autó, ha van időnk elbújni

Éppen ezért a felmérésben résztvevő, mintegy kétezer autótulajdonos több mint egy harmadában megfogalmazódott az igény egy emissziómentes autó iránt. Egy olyan modellért, amely a belső égésű motor működtetése nélkül is biztosítja a modern járművekben megszokott, kényelmes környezetet. Mi például nemrég próbáltuk ki a márka egyik plug-in modelljét, olvasd el tesztünket: Mutatósabb és kívánatosabb lett a ráncfelvarrott Peugeot 3008, egy plug-in hibridet teszteltünk

További Peugeot modellek, amiket mi is vezettünk:

Kámány Andrea

Friss

  • Autók

Buzz Lightyear beköltözött a Porsche garázsába: Toy Story ihlette 911-esek jönnek, és ezekért a gyűjtők meg fognak őrülni

A sportautók mindig is a felnőttek legdrágább játékai voltak, de a Porsche most ezt a…

2026. 04. 29.
  • Gasztro

Kiderült, hogy a nők vagy a férfiak közül kávéznak többen itthon – te mit tippelsz?

A 16–75 év közötti magyarok 88%-a kávézik, és a többség naponta él ezzel a szokással.…

2026. 04. 29.
  • Autók

Hidrogénfronton összeállt a három autóipari titán: Toyota, Daimler Truck és Volvo közösen támadja a dízel korszak végét

A haszongépjárművek világában egyre világosabb, hogy a jövő nem kizárólag akkumulátorokkal íródik. Miközben a személyautóknál…

2026. 04. 29.
  • Autók

Mutattuk már a Győrben készülő szörnyet? Nem? Akkor figyelj!

639 lóerős villámcsapás konnektorról: megérkezett az Audi RS 5 PHEV, ami egyszerre zöld és félelmetes…

2026. 04. 28.
  • Autók

A Porsche kiszáll a Bugattiból: véget ér egy luxusautós korszak, a Rimac magasabb sebességbe kapcsol

Nagyot fordul a világ a hiperautók elitklubjában: a Porsche AG hivatalosan is bejelentette, hogy megválik…

2026. 04. 28.
  • Autók

A Hyundai nem engedi el a benzinszagot: új N-motort kínoznak a Nürburgringen

Miközben az autóipar egyik fele a konnektort keresi, a másik pedig próbálja túlélni az emissziós…

2026. 04. 27.