Gerald Allegret már megállapodott a Heuliez-vel, hogy legyártják a nevezéshez szükséges kétszáz darabos szériát, amikor váratlanul megbetegedett, és le kellett mondania a Peugeot sportrészlegének éléről. Utódja, Claude Charavay korábban az autógyártó pénzügyi vezetője volt, és ezzel összhangban mindent költségek és megtérülések fényében értékelt. Márpedig a 305 V6 nem igazán akart versenyképessé válni, még azután sem, hogy 24 szelepes hengerfejet és Kugelfischer mechanikus befecskendezőt szereltek rá.
A legnagyobb problémát azonban nem is ez jelentette, hanem egy szerethető kisautó: a 205-ös bevezetése. A Peugeot 205-nek 1983-ban kellett piacra lépnie, abban az évben, amikor a Peugeot látványos belépővel szeretett volna benevezni a rali világbajnokságra. Ez tovább gyengítette az ekkor már ötéves szedán esélyeit, a végső döfést azonban nem a kistestvértől, hanem egy versenytárstól kapta meg a 305-ös. Amikor az Audi bemutatta a Quattrót, egyértelművé vált, hogy az összkerékhajtásé a jövő. Ekkor már Jean Todt vezette a Peugeot versenyrészlegét, és miután átkeresztelte azt Peugeot Talbot Sport-ra, egyetlen célt tűzött ki maga elé: összkerékhajtású versenyautót akart építeni a 205-ösből. Ezzel a 305 V6 sorsa megpecsételődött.
A tervezett kétszáz autóból mindössze kettő készült el. Egyikük gyakorlatilag utastér nélkül, szürke karosszériával, a másik látványos kék-sárga sávozással és ugyanilyen kéttónusú belső térrel.
Versenyt egyikük sem látott, csupán a távolból integethettek a Peugeot 205 T16-nak, amint a félelmetesen túlmotorizált apróság (a Peugeot 305 V6-hoz hasonlóan 890 kilós autó hátsó tengelye elé beépített turbómotor eleinte 350, később 500 lóerős volt) 1985-ben és 1986-ban is megnyerte a rali világbajnokságot. A következő évadtól kezdve megszűnt a B-csoport, a 205 T16-nak új kategória után kellett néznie. Kipróbálta magát a ralikrosszban, a hegyi felfutókon és a terepralikon. Ez azonban már egy másik történet.
Mint ahogyan egy másik korszak másik sztorija a Peugeot Type 37-es útja a világhírnév felé. Bébéként regisztrálták a Bonham’s aukciós ház őszi árverésén, 118 éve komolyabb felújítás nélkül rója az utakat, sőt rendszeresen versenyez is.
Virtuális csatatérre gurul az Aston Martin Aston Martin neve hallatán a legtöbben elegáns grand tourereket,…
Olyan időket élünk, amikor az ember kénytelen újrarendezni a fejében az autós világ térképét. A…
Az Európai Unió ismét szigoríthatja a közúti közlekedés szabályozását. Brüsszelből kiszivárgott információk szerint az Európai…
A Volkswagen-csoportnál komoly átszervezés körvonalazódik, amelynek egyik legnagyobb vesztese akár a Porsche is lehet. Német…
Az autómosás sokak számára csak egy gyors, kötelező program a hétköznapokban, pedig valójában jóval többről…
Amikor a villanyautó még mindig AUTÓ akar lenni Miközben áradó folyó módjára kapjuk a nyakunkba…