‘- Ferikém, jobbkéz, mondom, hogy jobb kéz!
– Komolyan, most miért indulsz teli gázzal?
– Csúsztatott kuplung mond valamit?
– Válts már fel Feri, hát nem hallod, hogy szenved?
– Ezerszer elmondtam, hogy balra húzódj, balra kanyarodásnál, miért nem lehet ezt megérteni?
– Baszdmeg, mit csinálsz Ferkó, majdnem belementél!
Ugye ismerősek az alábbi mondatok, egy kicsit másként? Ferit legtöbbször Évának, Klárinak, vagy Nyuszinak hívják, és nagyon sokszor csak akkor ülhet a volán mögé, ha Feri ivott, vagy valami más fennforgás van. Nők ezrei vizsgáznak le évente vezetésből, hogy utána a frissen megszerzett jogosítvány a fiók aljába legyen száműzve, hiszen nem kérdés, ki a jobb sofőr. A családi autót Feri használja, és Nyuszi úgyis csak összetörné. Két autó meg ugye minek, azt a kis boltba járást gyalog is lehet abszolválni.
Nyilván sarkítok, és sok párkapcsolatban sosem merül fel, hogy ki használja az autót, és hogy vajon a nők jobban vezetnek-e, vagy a férfiak az ügyesebbek? Viszont rengeteg olyan helyzet és kapcsolat van, ahol a nők azt élik át, ők még a vezetéshez is hülyék, pedig ahhoz elég a nyolc általános is. Köszönhetően Ferinek, aki ugyan 16 évesen már jogsi nélkül vezetett, és amint 17 lett, azonnal megkapta a várva várt papírt. Azóta Schumacher és Niki Lauda egyenesági leszármazottjának tekinti magát. Se lehagyni, sem megvezetni nem lehet. Pontosan tudja, a másik embernek hogyan, miként kéne reagálnia. Mintha az anyósülésen ülve kötelezővé válna a másik vezetési képességeinek a kommentálása, a stílus kritizálása. Ha nem lenne a lelki ráhatás, pont ugyanúgy odaérnének a kívánt helyre, mint így. De ebben az esetben az utazás végén az egyik fél lelkileg meggyűrve, a másik pedig az agyvérzés határán száll ki az autóból. És mindezt miért? A nagy semmiért! Mert nekem senki ne magyarázza el, hogy bárki is fejlődött volna bármilyen képességeiben attól, hogy leszúrták, megalázták, elhitették vele, hogy teljesen alkalmatlan arra, amit épp csinál. Nem is tűnik túl előremutató dolognak, ezt viszonylag könnyű belátni. Már, ha valaki be akarja, és nem az a célja, hogy a másikat lenyomja, megfélemlítse.
A cikk a következő oldalon folytatódik.
Oldal: 1 2
Egy hely, ahol végre lelassulhatsz A golfpálya egészen más világ, mint a rohanó hétköznapok. Egy…
Új márka születik, globális tervekkel Egy teljesen új fejezet kezdődik a Freelander név történetében: a…
Hazai bajnoki cím után irány a nemzetközi színtér A hazai ralipályák után most jóval nagyobb…
Egy nap a szolnoki Adventure Parkban, ahol a pályamotoros múlt találkozott a tereppel Ha valaki…
Párizsban élt, de a francia autókínálatot túl unalmasnak, a francia autókat pedig „szörnyűnek” titulálta.
Az életmódváltásnál a fokozatosság a kulcs, kezdd kicsiben! Íme pár egyszerűen betartható táplálkozási tanács, amivel…