Karácsonyi vásár helyett jön a Vörösmarty téri utazó láda

Írta:
Drive Me Baby

Pár hete derült ki, hogy a COVID-világjárvány miatt elmarad az idei Budapesti Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren. A több mint két évtizede működő adventi vásáron többnyire a Magyar Kézműves Szövetség tagjai kínáltak egyedi alkotásokat a szakmai zsűri válogatása alapján. Az új helyzethez alkalmazkodva bár vásár nem lesz, de útnak indul a Vörösmarty téri utazó láda. Az első állomás a Rádió 1 székháza volt, ahol Rákóczi Ferenc fogadta a kézművesek ládáját.

Az utazó ládába összegyűjtöttek néhány portékát azokból az  ajándéktárgyakból, amelyeket az érdeklődők korábban már megvehettek az adventi forgatagban. A szövetség célja ezzel a kezdeményezéssel, hogy minél többen megismerjék a manufaktúrákat, azok termékeit, és az árakat. Bíznak abban, hogy sokan segítségükre lesznek, s az egyszeri és megismételhetetlen kézműves alkotásokat választják majd az érdeklődők szeretteiknek.

Karácsonyi vásár nélkül is kerülhet magyar kézműves ajándék a fa alá

Idén a Vörösmarty téri utazó láda helyettesíti a koronavírus miatt elmaradó karácsonyi vásárt. (fotó: BFTK)

A lassan tíz éve megalakult szövetség közel 60-70 alkotója, több mint 100 családnak és közel 500 embernek teremt kis manufaktúráikban munkát. A járvány miatt az idei tavaszi és téli tradicionális vásárok elmaradtak- elmaradnak, s így főbb bevételi forrásuk kiesik. A turizmus visszaesett és ez negatívan érintette a kézműveseket is. A kézműves családok a vásárokra készülve már fél évvel ezelőtt megvásárolták az alapanyagokat és műhelyeikben szorgosan dolgoztak, hogy minél több egyedi alkotás kerülhessen idén is a fa alá.

A hazai kézművesekről és termékeikről további infókat és érdekességeket találtok a Magyar Kézműves Szövetség Facebbok-oldalán.

Tavaly a Magyar Kézműves Szövetség tagjai minőségi munkáikkal képviselték a brüsszeli HUNGAstRY magyar gasztro-fesztiválon a hazai tárgyalkotó kultúrát, a Vörösmarty téri rendezvényükkel pedig kivívták a 10 legjobb Európai adventi vásár címet. Tagjaik az UNESCO Világörökség, a Magyar Köztársasági Érdemkereszt rangos elismerését is megkapták.

 

Forrás: kezmuvesszovetseg.hu/MTI

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Maserati kínai kézbe kerülhet? A BYD már európai gyárakat és legendás márkákat figyel

A kínai BYD már régen túlnőtt azon, hogy egyszerűen csak elektromos autókat gyártson. A vállalat…

2026. 05. 21.
  • Autók

Opel Mokka GSE Rally: brutális erővel érkezik az elektromos rali új királya

Az elektromos rali eddig sem volt unalmas, de az Opel és az ADAC most új…

2026. 05. 21.
  • Autók

Éjszakázás indul: sprinthétvégével tér vissza a Forma–1 Kanadában

Alig ért véget a 24 órás Nürburgring, három hét szünet után újra felbőgnek a motorok,…

2026. 05. 20.
  • Hírek

Gyorshajtunk és gyarkan álmosan vagy telefonozva vezetünk

Az egyre összetettebb globális beszállítói láncok miatt a termékek útja sokszor szinte láthatatlan a vásárlók…

2026. 05. 20.
  • Celeb

Zene, terápia, szabadság négy keréken: Péter Szabó Szilvi a volánnál

Péter Szabó Szilviről mindenki tudja, hogy az éneklés és a zene az élete középpontjában áll.…

2026. 05. 20.
  • Beauty

A polctól a forrásig – új szintre lép az átlátható vásárlás

Az egyre összetettebb globális beszállítói láncok miatt a termékek útja sokszor szinte láthatatlan a vásárlók…

2026. 05. 19.