Palik László
(fotó: tv2.hu)

A TV2 tegnap közleményben értesítette a médiát, hogy három évad után Palik László kilép az Exatlon Hungary-ből. A népszerű műsorvezető búcsúnyilatkozatából senki nem gondolta volna, hogy nézeteltérések miatt lett vége a munkakapcsolatnak. Új információk szerint lehet, hogy mégsem volt békés az elválás. Ezt se hagyd ki: Palik László és új párja már nyilvánosan is felvállalják kapcsolatukat – Fotó!

A közleményben a műsorvezető és a TV2 Csoport programigazgatója, Fischer Gábor úgy nyilatkozik, mintha ez egy mindenkit megelégedéssel eltöltő lépés lenne, ám a Blikk úgy tudja, a válás egyáltalán nem volt békés. A színfalak mögött már hetek óta zajlottak az egyeztetések, a televízió vezetősége és Palik Laci ugyanis gyökeresen mást gondolt a közös folytatásról.

Palik László több olyan döntést is hozott, amely feszültséget keltett az Exatlon stábjában

palik lászló új barátnője
(Fotó: Palik László/Instagram)

„Lacinak sok mindenre kiterjedő döntési joga volt a sportrealityvel kapcsolatban a második évad óta. Addig ezzel semmi baj nem volt, míg az Exatlon kiemelkedő nézettséget hozott, ám a harmadik sorozat már halványabb teljesítményt nyújtott” – mondta egy neve elhallgatását kérő informátor.

A lap úgy értesült, hogy, a felvetődő problémák miatt távozott a televíziótól a műsor korábbi producere, Wágner Tamás, Palik László pedig az ő korábbi feladatait is ellátva szeretett volna nagyobb befolyásra szert tenni. Egyébként pedig több olyan – akár személyeket is érintő – döntést hozott, amely feszültséget keltett a stábban.

Ezeket se hagyd ki: 

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •