Önvezető robotaxik járják Peking utcáit! Megérkezett az Apollo Go

Írta:
Kámány Andrea

Végre elindult az első önvezetőjármű-szolgáltatás, igaz, egyelőre csak Pekingben. A vezető nélküli Apollo Go Robotaxi szolgáltatás először a pekingi Shougang parkban indul, amely egyébként a 2022-es pekingi téli olimpia egyik helyszíne.

Apollo Go Robotaxi a pekingi utakon

A pekingi szolgáltatásért már most megvesznek a helyi lakosok. A cég tájékoztatása szerint ugyanis naponta, több mint 2600 utazási kérelem érkezik a céghez. Az Apollo Go Robotaxi szolgáltatás jelenleg 700 kilométeres körzetben működik. Jelenleg 14 felvételi állomásuk működik, de tervben van további 100 megálló kihelyezése is.

(forrás: apollo.auto)

A Pekingben jóváhagyott önvezető modellek mindegyik a Lincoln MKZ, amely a cég harmadik generációs járműve. Az autó már végigment a tesztelés teljes folyamatán, így Peking vált az első olyan területté, ahol sofőr nélküli autók haladhatnak az úton. Az autó rendelése igazán XXI. századi és persze végtelenül egyszerű. Az Apollo Go alkalmazás egy mobiltelefonos applikáció, és ezen keresztül foglalható le a legközelebb elérhető autó. Ahhoz, hogy bele is tudjunk ülni, csupán le be kell olvasni a QR kódot, majd ugyanezzel a módszerrel el is indítható. Ezek után már csak meg kell adni a címet, bekötni az övet és élvezni az utazást. A balesetek kizárását az 5G távvezérlő szolgálat folyamatos jelenléte biztosítja. Ez ugyanis biztosítja, hogy kivételes vészhelyzetek esetén távolról is hozzáférhessenek a járművekhez. Ha kíváncsi vagy, hogyan működik a szolgáltatás, nézd meg az Apollo Go videóját:

További autós híreink is érdekelhetnek, válogass kedvedre közülük: 

Kámány Andrea

Friss

  • Autók

Toyota Hiace terepjáró lakóautó: konyha, zuhanyzó és három differenciálzár

Összkerékhajtással, 35 colos terepgumikkal és 300 milliméteres hasmagassággal épített expedíciós lakóautót a Toyota Hiace-ből az…

2026. 11. 07.
  • Autók

Ez az autó levett a lábamról – Kia K4 GT-Line teszt

A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…

2026. 11. 06.
  • Autók

Honda az EICMA 2026-on: új Africa Twin, Fireblade és elektromos bringa

Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…

2026. 11. 06.
  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.
  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.