Oláh Ibolya nyerte A Dal 2022 harmadik válogatóját

Írta:
Drive Me Baby

Oláh Ibolya és a Nem adom el című dala a maximális, 40 ponttal nyerte A Dal 2022 harmadik válogatóját szombaton. Tipp: Valentin-nap alkalmából állj bosszút exeden, és nevezz el róla egy csótányt

Elődöntős lett Oláh Ibolya Nem adom el slágere

Oláh Ibolya mögött Nyári Alíz és a Félóra nyár 39 pontig jutott. A harmadik helyen a Third Planet a Táncol a világ című dallal 38 ponttal, a negyediken Solére és a Másért 36 ponttal lett elődöntős. Az ötödik továbbjutót a közönség választotta ki szavazataival, a legtöbb voksot Greta és az Igazi kincs című dal kapta, amely szintén bekerült az elődöntőbe. A dalokat Wolf Kati énekes, A Dal korábbi versenyzője és zsűritagja; Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa; Ferenczi György Artisjus- és kétszeres eMeRTon-díjas zenész, énekes, szájharmonika-művész; valamint a zsűriben idén először tevékenykedő Egri Péter, a Mystery Gang frontembere véleményezte és pontozta. Velük együtt kereshetik a nézők az év magyar slágerét. Oláh Ibolya és a többi versenyző dalait, valamint az idei verseny részleteit A Dal 2022 honlapján találod.

Ezeket a híreket se hagyd ki:

Forrás: MTI

Drive Me Baby

Friss

  • Teszt

Audi A6 e-hybrid quattro teszt: hétköznap villanyautó, hétvégén luxuslimuzin

Az elektromos autózás előnyeit sokan élveznék a hétköznapokban, de a hosszabb utak kényelméről és spontaneitásáról…

2026. 09. 04.
  • Autók

A Neue Klasse modellgeneráció érkezésével a BMW még több aktív biztonsági funkciót kínál alapfelszereltségként

A legújabb aktív biztonsági funkciók kritikus vezetési szituációkban, parkolási manővereknél és kiszállás közben egyaránt segítik…

2026. 09. 04.
  • Hírek

Báránybőrbe bújt farkas – a Toyota Blade Master története

Ebben az ártalmatlan külsejű ötajtós Toyotában 3,5 literes V6-os motor dolgozik 280 lóerővel, és hozzá…

2026. 09. 03.
  • Autók

Céges mobilitás könnyedén – Seat Leon ST használtteszt

Újabb használt autóval folytatódik tesztsorozatunk. Ezúttal egy olyan modellel töltöttünk együtt néhány napot, amelyet aligha…

2026. 09. 02.
  • Autók

6 éves garancia bevezetése minden márkára és modellre

2026. szeptember 1-től minden márkánkra kiterjesztjük a 6 éves garanciát Magyarországon.   Volkswagen, Volkswagen Haszonjárművek, Škoda,…

2026. 09. 02.
  • Hírek

Kimi Räikkönen fia előtt már az F1-es ajtók is nyitva állnak

Úgy tűnik, nem kell sokáig várni arra, hogy egy újabb Räikkönen nevét megismerje a motorsportvilág.…

2026. 09. 02.