Az előzetes hírek alapján hamarosan érkezik az EU-s védettségi igazolvány. Ez pedig egyet jelent a szabad nyaralás nyújtotta lehetőséggel. Nem csoda hát, hogy minden ország jó előre jelezni kezdete, milyen beutazási feltételekkel várja a kisgyermekkel érkező családokat. Mutatjuk, hogy a gyerekekre milyen szabályok vonatkoznak a koronavírus által nehezített nyaralás során.
Nyaralás a koronavírus idején

Ausztria
A negatív teszteredménnyel érkező turisták esetében is szükséges 48 órán belül antigén tesztet bemutatni, vagy pedig 72 órán belüli PCR tesztet végezni. Ha nem ezzel az igazolással érkeznénk, akkor sincs baj, a lényeg, hogy a határátlépést követő 24 órán belül mutassuk be. Ez az előírás azonban nem vonatkozik a 10 évnél fiatalabb gyerekekre. 10 és 18 év között azonban, akik nem rendelkeznek oltási, vagy védettségi igazolvánnyal, szintén tesztet kell végeztetniük. Ha pedig Ausztria lesz a nyári úticélod, akkor ezeket a nemzeti parkokat ne hagyd ki: 5+1 lélegzetelállító nemzeti park Ausztriában, amit neked is látnod kell
Belgium
Bulgária
A belépéshez 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszt szükséges. De elfogadnak 48 óránál nem régebben kiállított, hivatalos szerv által is jóváhagyott antigén gyorstesztet is. 5 éves korig a gyerekeknek erre azonban nincs szükségük, de a 18 éven aluliak csak tesztelés után léphetnek be az országba.
Ciprus
12 éves kor alatt nem áll fent semmiféle tesztelési kötelezettség, ami a gyerekeket illeti.
A további országokat a következő oldalon találod!

Egy elektromos történet, ami rólad szól – KIA EV6 GT Line teszt
Amikor először megpillantottam a KIA EV6 GT Line-t, azonnal az jutott eszembe, hogy ez tulajdonképpen a KIA EV9 sportos, vagány kistestvére. Egy autó, amely három év után kapott egy olyan

A zöld fenevad, ami újra menővé teszi a józan észt – Skoda Octavia 2.0 TDI Sportline Teszt
A dízel ma olyan, mint az a régi barát, akire a társaság már ferde szemmel néz: „Nem ciki vele mutatkozni?” – kérdezi mindenki. A válasz pedig egy nagy, tiszta, villanyautó

Hello, Mr. Grey – Audi RS6 Performance teszt
https://www.youtube.com/watch?v=QYnYNSNIo3I&t=29s Lehet, hogy most látjuk utoljára. Az Audi RS 6 Performance nem csak egy autó – ikon, legenda, olyan négykerekű fétis, aminek a jövője a villanyos korszak küszöbén bizonytalan. Jelenleg már

