Az előzetes hírek alapján hamarosan érkezik az EU-s védettségi igazolvány. Ez pedig egyet jelent a szabad nyaralás nyújtotta lehetőséggel. Nem csoda hát, hogy minden ország jó előre jelezni kezdete, milyen beutazási feltételekkel várja a kisgyermekkel érkező családokat. Mutatjuk, hogy a gyerekekre milyen szabályok vonatkoznak a koronavírus által nehezített nyaralás során.
Nyaralás a koronavírus idején

Ausztria
A negatív teszteredménnyel érkező turisták esetében is szükséges 48 órán belül antigén tesztet bemutatni, vagy pedig 72 órán belüli PCR tesztet végezni. Ha nem ezzel az igazolással érkeznénk, akkor sincs baj, a lényeg, hogy a határátlépést követő 24 órán belül mutassuk be. Ez az előírás azonban nem vonatkozik a 10 évnél fiatalabb gyerekekre. 10 és 18 év között azonban, akik nem rendelkeznek oltási, vagy védettségi igazolvánnyal, szintén tesztet kell végeztetniük. Ha pedig Ausztria lesz a nyári úticélod, akkor ezeket a nemzeti parkokat ne hagyd ki: 5+1 lélegzetelállító nemzeti park Ausztriában, amit neked is látnod kell
Belgium
Bulgária
A belépéshez 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszt szükséges. De elfogadnak 48 óránál nem régebben kiállított, hivatalos szerv által is jóváhagyott antigén gyorstesztet is. 5 éves korig a gyerekeknek erre azonban nincs szükségük, de a 18 éven aluliak csak tesztelés után léphetnek be az országba.
Ciprus
12 éves kor alatt nem áll fent semmiféle tesztelési kötelezettség, ami a gyerekeket illeti.
A további országokat a következő oldalon találod!

Audi sajtóesemény 2026 – elektromos prémium élmény modelleken át: A6 Avant e-tron, Q4 e-tron, e-tron GT a teljesség igénye nélkül
Az Audi 2026-os magyarországi sajtóeseménye egy teljes napos, szakmai fókuszú elektromos élményprogram volt, ahol a márka aktuális modelloffenzívája valós útvonalon, több generációs elektromos modellel mutatta meg a technológiai irányt. A

A Suzuki Sajtóklub 2026-os programja ezúttal Szlovénia felé vette az irányt
Ljubljana: a nyugodt elegancia és a stratégiai gondolatok városa Már az első pillanattól érezhető volt, hogy ez nem egy szokványos sajtóút lesz, hanem egy olyan utazás, ahol a márka múltja,

Elektromos forradalom Kecskeméten: gyárlátogatással egybekötött modellbemutatón jártunk
Kecskeméten jártunk a Mercedes-Benz gyárában, ahol egy nap alatt egészen világossá vált: az autóipar jövője már nem valami távoli koncepció, hanem nagyon is kézzelfogható valóság. A látogatás egyszerre volt technológiai

