Az előzetes hírek alapján hamarosan érkezik az EU-s védettségi igazolvány. Ez pedig egyet jelent a szabad nyaralás nyújtotta lehetőséggel. Nem csoda hát, hogy minden ország jó előre jelezni kezdete, milyen beutazási feltételekkel várja a kisgyermekkel érkező családokat. Mutatjuk, hogy a gyerekekre milyen szabályok vonatkoznak a koronavírus által nehezített nyaralás során.
Nyaralás a koronavírus idején

Ausztria
A negatív teszteredménnyel érkező turisták esetében is szükséges 48 órán belül antigén tesztet bemutatni, vagy pedig 72 órán belüli PCR tesztet végezni. Ha nem ezzel az igazolással érkeznénk, akkor sincs baj, a lényeg, hogy a határátlépést követő 24 órán belül mutassuk be. Ez az előírás azonban nem vonatkozik a 10 évnél fiatalabb gyerekekre. 10 és 18 év között azonban, akik nem rendelkeznek oltási, vagy védettségi igazolvánnyal, szintén tesztet kell végeztetniük. Ha pedig Ausztria lesz a nyári úticélod, akkor ezeket a nemzeti parkokat ne hagyd ki: 5+1 lélegzetelállító nemzeti park Ausztriában, amit neked is látnod kell
Belgium
Bulgária
A belépéshez 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszt szükséges. De elfogadnak 48 óránál nem régebben kiállított, hivatalos szerv által is jóváhagyott antigén gyorstesztet is. 5 éves korig a gyerekeknek erre azonban nincs szükségük, de a 18 éven aluliak csak tesztelés után léphetnek be az országba.
Ciprus
12 éves kor alatt nem áll fent semmiféle tesztelési kötelezettség, ami a gyerekeket illeti.
A további országokat a következő oldalon találod!

Kettős villanystratégia: a Geely E5 és a Starray EM-i Magyarországra érkezik
Tisztán elektromos SUV D-kategóriás térrel A világ egyik vezető autógyártója, a Geely Auto Group 2026 tavaszán hivatalosan is megkezdi magyarországi értékesítését. A rajt rögtön két, új energiás középkategóriás SUV-val történik:

Kuplungbúcsú 2029-ben – a BMW lassan elengedi a manuális váltót
Az M-rajongók kapaszkodnak a váltókarba, de az elektromos jövő nem kér a harmadik pedálból A sportautó-rajongók egyik utolsó bástyája is meginogni látszik. A BMW M divíziójának vezetője, Frank van Meel

Nem másolópapír, hanem sakktábla – a Hyundai új dizájnstratégiája
Egységes arculat jön, de minden modell saját karakter marad Az autóiparban évek óta hódít az úgynevezett „cookie-cutter” dizájn: egy jól bevált forma, amit szinte minden modellre ráhúznak. A Hyundai Motor

