Djokovic
(fotó: Peugeot)

Novak Djokovic minden idők egyik legjobb teniszezője évek óta szoros kapcsolatban áll legelhivatottabb támogatójával, a Peugeot-val. Az idei évben a sportoló a márka legzöldebb típusát választotta maga mellé.

Novak Djokovic a sporttörténeti legenda

Novak Djokovic, szerb nemzetiségű sportoló idén végleg beírta magát a sport történelemkönyvébe, amikor 7-5, 6-2, 6-2-re legyőzte Danyiil Medvegyevet. Ezzel ugyanis összesen kilencszer nyerte el az ausztrál Open verseny nagydíját. Erre az eredményre eddig egyetlen férfi teniszező sem volt képes, mint ahogyan arra sem, hogy 313 héten keresztül álljon a világranglista élén. Djokovic-nak azonban ez is sikerült. A sportoló mindemellett eddig négyszer nyerte el a világ legjobb sportolójának járó Laureus díjat, továbbá ő az első és egyetlen teniszező, aki mind a kilenc ATP Masters tornán győzni tudott – ráadásul ezt a bravúrt nem egyszer, hanem kétszer hajtotta végre. A Peugeot-val 2014-ben került kapcsolatba.

Novak Djokovic
(fotó: Peugeot)

A teniszezővel kapcsolatos dátum a márka életében is meghatározó volt, hiszen az autógyártó pont abban az évben ünnepelte a Roland Garros-szal ápolt támogatói együttműködésének harmincadik évfordulóját. A Peugeot számára a jövőben ez az időpont újabb ünneplésre adott okot. Az autómárka nem csupán a francia nyílt bajnokságnak, hanem Novak Djokovic csapatának, valamint a sportember alapítványának is a mobilitási partnerévé vált.

A bajnok és az elektromos autók dobogósa

Djokovic a márka legnépszerűbb zéró károsanyag-kibocsátású típusához: a Peugeot e-208-ashoz adta a nevét és az arcát. A modell már az első évében Európa legnépszerűbb villanyautói közé emelkedett. A tavalyi évben több, mint 31 ezer példány talált gazdára a kontinensen, majd 2021 első két hónapjában több mint háromezer darabot adtak el belőle. Ezzel pedig már csak egy lépésre áll az akkumulátoros elektromos személygépkocsik képzeletbeli dobogójától.

Djokovic
(fotó: Peugeot)

„Nagy öröm számomra, hogy egy világhírű, kétszáztíz éves múltra visszatekintő francia autómárkát képviselhetek. A Peugeot az én szememben a francia eleganciát, a kifinomultságot és egyfajta életművészetet testesít meg” – mondta el Djokovic.

A márkával kapcsolatban további cikkeink is érdekelhetnek:

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •