Elképesztő autócsodát álmodtak meg a torinói IED közlekedési formatervező mesterkurzusának diákjai. A jármű fizikai megvalósulásában pedig a Suzuki nyújtott nekik segítséget. Így született meg a jövő álomautója, a Suzuki Misano.
A Suzuki és a torinói Istituto Europeo di Design (IED) közlekedéstervezés szakának hallgatói a Misano névre keresztelt munkájukban hívták életre az általuk elképzelt autócsodát. A tanulmányautó alapötlete az volt, hogy egy fedél alá hozzák a motorkerékpárok és az autók építését, vagyis a két jármű egy testben szülessen újjá.
Az új modell, amely egy olasz versenypálya nevét viseli, kifejezetten kompaktra sikeredett. A jármű 4 méter hosszú, de mindössze 1 méter magas. Ülései pedig, hasonlóan a motorkerékpárokhoz, egymás mögött helyezkednek el, mondhatni tandemben ül benne a két utas. A markáns modell fényszórói S alakúak, amelyek egyértelműen utalnak a márka emblémájára. A jobb oldalon foglal helyet az akkumulátorpakk, ahogyan az oldalsó csomagtartó is. Szélvédő éppen hogy csak van, tető azonban egyáltalán nincs. A kormánykerék helyett pedig a motorokhoz hasonló markolattal szerelték fel a gépcsodát.
A 24 diák közös erőfeszítéséből álló tanulmány életre keltéséről készült videót nálunk is megnézheted:
A Suzuki Misano az olasz nemzeti autóipari múzeumban lesz látható június 15. és 16. között.
További izgalmas autós híreinket itt találod:
(forrás: ied.edu)
A Geely egyik jelenlegi technológiájával 8 perc 42 másodperc alatt 10-ről 97 százalékra lehetett feltölteni…
Egy ID.7-tel indultam a Nordschleiféhez, és közben rájöttem valamire Oda-vissza nagyjából 2300 kilométer várt rám,…
Nem éppen a legjobb helyet választotta egy turistapár egy kis összebújásra: a spanyolországi A-7-es autópályán,…
Van valahol Magyarországon egy körforgalom, amelyre első ránézésre csak egyetlen kérdés adódik: de mégis minek?…
A Genesis GV90 első ránézésre akár a Hyundai Ioniq 9 luxusváltozatának is tűnhet, de a…
A Suzuki olyan húzásra készülhet, amire a japán gyártók közül eddig egyik sem vállalkozott: egy…