Ég és föld között néven exkluzív kalandtúrát indítanak az esztergomi Bazilika kupolájának felfedezésére. Ha érdekel az építészet, akkor ne hagyd ki ezt a vissza nem térő lehetőséget, és mászd meg te is az esztergomi Bazilika kupoláját. És ha már Esztergom, akkor ez is érdekelhet: Ezek a legjobb őszi programok a szomszédos Szlovákiában
Hazánk legnagyobb vallási épületének felújítását most egy igazán különleges szemszögből ismerhetjük meg. A kalandtúrán az egyedülálló építészeti munka kulisszatitkaiba lehetünk be, ahol először teljes védőfelszerelésben emelkedünk fel egy kiépített lifttel a bazilika oldalán. A közel 80 tonnás állványzatokon végig sétálva megcsodálhatjuk a kézi munkával díszített aranyozott stukkókat, illetve a restaurátorok aprólékos munkáját. A túra csúcspontjakként pedig közel 100 méter magasságból csodálhatjuk meg a lélegzetelállító dunai panorámát.
A program végén a bazilika panorámatermében meleg teával a kezünkben már belülről gyönyörködhetünk az egyedülálló kilátásban. Emellett pedig vezetett túrán körbe sétálhatjuk a bazilika felújításáról szóló kiállítást, amelyet egy időkapszula tesz igazán különlegessé.
Fontos megjegyezni, hogy a kalandtúrán résztvevő csoport építési területen fog közlekedni, amelynek vannak speciális szabályai. Éppen ezért indulás előtt rövid munkavédelmi oktatáson, gyorstalpalón is kötelező részt venni. A túráról bővebb információ itt található, jelentkezni pedig az esztergomi Bazilika honlapján lehet.
Az alábbi cikkek is érdekelhetnek:
Nyáron a hosszabb utazások mellett néha csak néhány percre ugrunk be az autóba, ez azonban…
Tovább bővül az elektromos Mercedes-Benz GLC kínálata, hiszen Magyarországon mostantól a Mercedes-Benz GLC 250 electric…
Rövid pihenő után újra rajthoz állt a brutális BMW M4 GT3, és nem is akárhogyan…
A terasz és a kert a nyári napok egyik központi helyszíne: akár szabadtéri nappaliként, mini…
A Kia a PV5 Passenger új, 6 és 7 üléses változataival tovább bővíti Platform Beyond…
Egy fotó, ami beindította a találgatásokat Az Audi nem aprózta el az új Nuvolari bemutatását.…