A Drága örökösök sztárját gyerekbántalmazás miatt feljelentették, az RTL Klub kirúgta

Írta:
Drive Me Baby

Rendőrségi feljelentést tett Molnár Gusztáv volt párja, Dancsecs Ildikó, mivel elmondása szerint a színész ittasan bántalmazta nyolcéves gyermeküket, Benedeket. Az íróként dolgozó Ildikó a Blikknek mesélt az esetről, az ügyben Molnár Gusztáv egykori foglalkoztatója, az RTL Klub is megszólalt. Tipp: Új arcokkal és nagy csavarral jön az Álarcos énekes – Nem hiszed el, kik az új nyomozók

Molnár Gusztáv eddig nem reagált a vádakra

A sikeres sorozatból, a Drága örökösökből ismert színész kilenc év után tavaly szakított gyermeke anyjával, Ildikóval. Molnár Gusztáv gyorsan új életet kezdett, idén márciusban új párját, Vivient el is jegyezte. Bár úgy tűnt, hogy az egykori pár békében vált el, a színfalak mögött komoly harc folyik a felek között. Ildikó a hírportálnak azt állította, hogy kapcsolatuk alatt előfordult, hogy Gusztávtól való félelmükben a fiával bezárkóztak a szobába.

„Most elszakadt a ­cérna. Kezet emelt a gyermekünkre, és ez megbocsáthatatlan. Nem fogom hagyni, hogy ez újra megtörténjen, elmegyek a gyámügyhöz, és kérvényezem, hogy csak felügyelettel láthassa a jövőben” – jelentette ki az asszony. Az apa egyelőre nem szólalt meg, ám a vádakat megfogalmazó poszt alatt indulatos vita alakult ki. Molnár Gusztáv menyasszonya, Vivien és leendő anyósa, Erzsébet pedig védelmébe vette a színészt. „Bosszúhadjárat”, „mocskolódás”, „sárdobálás” – ilyen szavakkal minősítette Ildikó bejegyzését Vivien édesanyja, Erzsébet, aki szerint Molnár Gusztáv exe egyszerűen nem tud túllépni sértődöttségén, olvasható a Blikk oldalán. Témába vág: Kézmozdulat, ami életet menthet. Tanuld meg te is a néma segélykiáltást!

A következő oldalon elolvashatod, mit nyilatkozott a bántalmazás gyanújába került Molnár Gusztáv ügyében az RTL Klub.

Oldal: 1 2

Drive Me Baby

Friss

  • Teszt

Audi A6 e-hybrid quattro teszt: hétköznap villanyautó, hétvégén luxuslimuzin

Az elektromos autózás előnyeit sokan élveznék a hétköznapokban, de a hosszabb utak kényelméről és spontaneitásáról…

2026. 09. 04.
  • Autók

A Neue Klasse modellgeneráció érkezésével a BMW még több aktív biztonsági funkciót kínál alapfelszereltségként

A legújabb aktív biztonsági funkciók kritikus vezetési szituációkban, parkolási manővereknél és kiszállás közben egyaránt segítik…

2026. 09. 04.
  • Hírek

Báránybőrbe bújt farkas – a Toyota Blade Master története

Ebben az ártalmatlan külsejű ötajtós Toyotában 3,5 literes V6-os motor dolgozik 280 lóerővel, és hozzá…

2026. 09. 03.
  • Autók

Céges mobilitás könnyedén – Seat Leon ST használtteszt

Újabb használt autóval folytatódik tesztsorozatunk. Ezúttal egy olyan modellel töltöttünk együtt néhány napot, amelyet aligha…

2026. 09. 02.
  • Autók

6 éves garancia bevezetése minden márkára és modellre

2026. szeptember 1-től minden márkánkra kiterjesztjük a 6 éves garanciát Magyarországon.   Volkswagen, Volkswagen Haszonjárművek, Škoda,…

2026. 09. 02.
  • Hírek

Kimi Räikkönen fia előtt már az F1-es ajtók is nyitva állnak

Úgy tűnik, nem kell sokáig várni arra, hogy egy újabb Räikkönen nevét megismerje a motorsportvilág.…

2026. 09. 02.