Az idei évben a Mercedes-EQ komoly offenzívába kezdett: a kompakt EQA és EQB, valamint az EQS zászlóshajó mellé érkezik majd a szintén elektromos, felső-középkategóriás EQE. A jelenleg több, mint 20 modellből álló konnektoros hibridek kínálata is megújul, kezdetben a C-, és S-osztály plug-in hibrid variánsaival. Az elektromos és konnektoros hibrid modellek a Mercedes-Benz eladásainak összességében immár 13 százalékát teszik ki, miközben a 48 V-os rendszerrel felszerelt enyhe hibrid hajtásláncok egyre inkább meghódítják a termékpalettát.
Az EQB gyártása a kínai piac számára a pekingi BBAC német-kínai közös vállalkozás keretében történik, a globális piacra viszont a Mercedes-Benz Cars kecskeméti gyára végzi a termelést. A gyártási előkészületek már előrehaladottak. Az EQB lesz az első magyar sorozatgyártású teljesen elektromos jármű, amely jól kiegészíti a konnektoros hibrid hajtásláncokkal felszerelt CLA és CLA Shooting Brake, illetve a néhány héttel ezelőtt indult konnektoros hibrid A-osztály gyártási portfólióját, amely a németországi Rastattban található gyár mellett hazánkban is készül.
A Mercedes-Benz EQB piaci bevezetése a sanghaji premiert követően Kínában kezdődik, de az új modell még az idei évben elérhető lesz Európában is.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Forrás: Mercedes-Benz Hungária Kft., Fotók: Daimler
Ősszel az otthoni dekoráció és ruhatárunk felfrissítése mellett az autónkat is érdemes időben felkészíteni a…
Tim Gábor két futamgyőzelme, Hartmann Balázs szoros sikere, Németh Eszter dobogója, Káli Ákos két kategóriaharmadik…
Beszélgetés autókról, vezetésről, karrierről és a jövőről
Az autóvásárlók ma már egyre felkészültebben érkeznek a kereskedésekbe: online tesztek, összehasonlító oldalak és mesterséges…
Bodrogkeresztúrtól a Balaton-felvidéken át egészen Pécsig kalauzolja a nézőket a Tejjel-mézzel, az ATV új gasztrokulturális…
Október 22-én hazánkban is bemutatta a DS Automobiles legújabb modelljét, a DS N°7 -est. Bár…