Megyeri Csilla szinte az autójában éli az életét

Írta:
Drive Me Baby

Megyeri Csilla társa egy hófehér, kávébarna bőrüléses B osztályos Mercedes. A műsorvezető szinte egész nap úton van, így a hátsó ülés és a csomagtartó mindig tele van személyes dolgaival. Csilla sportos vezetőnek tartja magát és imád beülni a volán mögé, teljesen kikapcsolja a vezetés. Ezt se hagyd ki: Mautner Zsófi megmutatja, mi a közös a Kia XCeedben és a koreai konyhában

Megyeri Csilla nagyon büszke arra, hogy eddigi autóit önerőből vette, éppen ezért meg is becsüli azokat. A jogosítványát 17 évesen szerezte meg és azóta is vezet. Első kocsija egy Smart volt – nyilatkozta a Blikknek. „A szüleim elindítottak az úton, befizettek egy autóvezetői tanfolyamra, miután elmúltam 17 éves, de megmondták, hogy nem tudnak nekem autót venni. Az első kocsimat abból a nyereményemből vettük, amit a Drágám, add az életed című műsorban kaptunk. Így lett meg a 27. születésnapomra az első járgányom” – mesélte a műsorvezető, akinek mára az autója lett a második otthona.  

„Sokat ingázom Budapest és Debrecen között, szinte a kocsiban élem az életemet. A legfontosabbak mindig nálam vannak, cipő, ruha, napszemüveg, szájfény, szőlőcukor és természetesen a webshopom árukészletének egy része. Időnként sajnos büntetésekkel is tele van a szélvédőm” – vallotta be nevetve. Elárulta, hogy sokszor figyelmetlen a parkolással kapcsolatban és nem veszi észre időben, ha lejárt az idő, vagy elírja a kódot a telefonon.

Megyeri Csilla szereti a sebességet, de betartja a szabályokat, így gyorshajtásért sem büntették még meg sosem. „Eléggé pasisan, határozottan vezetek, ugyanakkor óvatosan. Szerintem jól bánok az autóval, és – lekopogom – balesetet sem okoztam még. Ebben a rohanó világban mindenki tempósabban vezet.”

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Buzz Lightyear beköltözött a Porsche garázsába: Toy Story ihlette 911-esek jönnek, és ezekért a gyűjtők meg fognak őrülni

A sportautók mindig is a felnőttek legdrágább játékai voltak, de a Porsche most ezt a…

2026. 04. 29.
  • Gasztro

Kiderült, hogy a nők vagy a férfiak közül kávéznak többen itthon – te mit tippelsz?

A 16–75 év közötti magyarok 88%-a kávézik, és a többség naponta él ezzel a szokással.…

2026. 04. 29.
  • Autók

Hidrogénfronton összeállt a három autóipari titán: Toyota, Daimler Truck és Volvo közösen támadja a dízel korszak végét

A haszongépjárművek világában egyre világosabb, hogy a jövő nem kizárólag akkumulátorokkal íródik. Miközben a személyautóknál…

2026. 04. 29.
  • Autók

Mutattuk már a Győrben készülő szörnyet? Nem? Akkor figyelj!

639 lóerős villámcsapás konnektorról: megérkezett az Audi RS 5 PHEV, ami egyszerre zöld és félelmetes…

2026. 04. 28.
  • Autók

A Porsche kiszáll a Bugattiból: véget ér egy luxusautós korszak, a Rimac magasabb sebességbe kapcsol

Nagyot fordul a világ a hiperautók elitklubjában: a Porsche AG hivatalosan is bejelentette, hogy megválik…

2026. 04. 28.
  • Autók

A Hyundai nem engedi el a benzinszagot: új N-motort kínoznak a Nürburgringen

Miközben az autóipar egyik fele a konnektort keresi, a másik pedig próbálja túlélni az emissziós…

2026. 04. 27.