Megvan a Dancing with the Stars második kieső párosa

Írta:
Drive Me Baby

Szenvedélyből, humorból és ruhacsodákból ma este sem volt hiány a Dancing with the Stars stúdiójában. Az este ezúttal Latin Fiesta hangulatban telt. Sok páros kicsit mintha visszavett volna a kezdeti lendületből, ez a zsűritől kapott pontszámokban is megmutatkozott.

Demcsák Zsuzsáék és Dobó Katáék táncától nem volt elragadtatva a zsűri, úgy érezték, mindkét páros tud ennél sokkal jobb is lenni. Kinizsi Ottó és Kamarás Iván viszont igazán nem panaszkodhatott ma este, nagyon jól sikerült mindkettőjük produkciója. Kozma Dominiknek pedig annyira bejött a tánc, hogy egyenesen a szinkronúszást fontolgatja az úszás helyett. A showt – akárcsak az első adásban – most is Tóth Andi és párja vitték el.

A látvány most is pazar volt a Dancing with the Stars színpadán

Lékai-Kiss Ramóna műsorvezető a második adásra is egy extravagáns ruhakölteményt kapott a stylistoktól: feltűnő, pink, felsliccelt hosszú ruhája az egyedi vállmegoldással tökéletesen passzolt az este hangulatához.

A zsűri szerint is Tóth Andi és Andrei Mangra teljesített a legjobban, a második helyen pontjaik alapján Kamarás Iván és Mikes Anna végzett, a harmadikon pedig Kinizsi Ottó és Szőke Zsuzsanna. A legkevesebb pontot Ördög Nóráéktól Demcsák Zsuzsa és Suti András kapták, ők végeztek így az utolsó helyen – írja az Origo. Végül a nézők szavazatai alapján is Demcsák Zsuzsa és Suti András végzett leghátul, így számukra ért véget a Dancing with the Stars szombat este.

Jövő héten már csak 10 híresség küzdhet a legjobb táncosnak járó címért a TV2 show-műsorában. A még versenyben lévő párosok:

Kempf Zozo és Keresztszegi Ramóna

Kozma Dominik és Lissák Laura

Ezek a sztárhírek is érdekelhetnek:

Drive Me Baby

Friss

  • Aktuális

A centik csapdája: így kerülheted el a reptéri poggyászbírságot egyetlen jól megpakolt táskával

A repülőtéri utazások egyik legkellemetlenebb pillanata nem feltétlenül a hosszú biztonsági ellenőrzés vagy a késő…

2026. 07. 26.
  • Hírek

Nem superbike, hanem Hyperbike – a Diamond Atelier olyan motort épített, amilyet még nem látott a világ

Amikor már azt hinnénk, hogy a szupersportmotorok világában nincs igazán új ötlet, mindig akad valaki,…

2026. 07. 26.
  • Aktuális

Nyári bringázás okosan – ezekre figyelj, hogy a hőség se vegye el a kedved

A nyár egyet jelent a hosszú nappalokkal, a napsütéssel és persze a kerékpározással. Egyre többen…

2026. 07. 25.
  • Autók

Elegáns, de vagány családi SUV –  Mercedes-Benz GLB 200 4MATIC Hybrid teszt

Vannak autók, amelyek első pillantásra leveszik az embert a lábáról, és vannak olyanok, amelyek szépen,…

2026. 07. 24.
  • Hírek

A Ford és a Geely összefog Európában: új crossoverek és elektromos SUV-ok készülnek Valenciában

A Ford és a Geely Auto közös vállalatot hoz létre a Ford spanyolországi gyárában, ahol…

2026. 07. 24.
  • Autók

A Tesla autói már beszélgetnek veled: megérkezett Európába a Grok mesterséges intelligencia

A Tesla elindította a Grok mesterséges intelligencia európai bevezetését. Az új AI-asszisztens már Magyarországon is…

2026. 07. 24.