Fresh Andi végigsírta, ahogyan párja kopaszra nyírta

Írta:
Drive Me Baby

Villányi Andrea a legújabb Best magazin címlapján osztotta meg, hogy az elmúlt hónapokban mellrákkal küzdött, írja a 24.hu. Az énekesnő januárban talált egy csomót a mellében, a biopszia pedig igazolta, hogy rosszindulatú daganatról van szó. Fontos: Mellrák megelőzés otthon: Íme az önvizsgálat 4 egyszerű lépése

Fresh Andi: „A paróka miatt üldözési mániám volt”

„Sokáig szinte fel sem fogtam, mi történik velem. Pár nappal később elmondták, hogy elkerülhetetlen a kemoterápia, sőt addig meg sem műtenek, amíg nem esem át ezen a kezeléssorozaton. Nem szégyellem: a párommal mind a ketten sírtunk” – mesélte Fresh Andi, akit a 16 alkalmas kezelés nagyon megviselt.

„Nem elég, hogy az ember külseje megváltozik, a kínzó rosszullétekkel is meg kell küzdenünk. Volt olyan nap, amikor harminckétszer hánytam. Hívni kellett az ügyeletet, hogy infúziót kapjak: majdnem kiszáradtam. Még egy korty víz sem maradt meg bennem. Mindenki, aki a kemoterápiát végigcsinálja, egy hős. Bizony, nagyon megcincálja az embert. Úgy éreztem, hogy elveszítettem a nőiességemet. Amikor a párom kopaszra nyírt egy géppel, az mindkettőnk számára roppant megrázó pillanat volt. Igyekeztünk mindent viccesen felfogni, de akkor nem ment: végigsírtam a fodrászkodást. A parókaviselés miatt pedig folyamatos üldözési mániám volt, gyűlöltem. Állandóan azt figyeltem, ki jön rá arra, hogy ez nem az igazi hajam.”

Fresh Andi két hónappal ezelőtt esett át az operáción, a műtét jól sikerült és az orvosok áttéteket sem találtak. Bár a sugárkezelések még hátra vannak, Andi úgy érzi, hogy már most maga mögött tudhatja a betegségét.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Drive Me Baby

Friss

  • Celeb

Pokorni Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorni Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.
  • Autók

Karakteres megjelenés, néhány szokatlan megoldással – KGM Torres teszt

A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…

2026. 11. 03.
  • Nők az autóvilágban

Környei Ágnes: az egyedi megközelítések inspirálnak a munkámban és az autóválasztásban is

Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…

2026. 11. 03.