horváth éva évi édenkertje
(Fotó: Horváth Éva/Instagram)

Horváth Éva pár nappal ezelőtt az egyik fülére teljesen megsüketült. Éva, aki közel egy hónapja adott életet második kisfiának, most attól tart, nehogy a kisbabája is elkapja tőle a fertőzést, írja a Bors. Ezt se hagyd ki: Megszületett Horváth Éva második gyermeke, akinek már a nevét is tudjuk!

Maradandó is lehet Horváth Éva halláskárosodása

„Eddig se hallottam valami tökéletesen. Finoman fogalmazva eléggé süket voltam. Most azonban az egyik fülemre egyáltalán nem hallok semmit. Valami ráhúzódott úgy, hogy gyakorlatilag két nappal ezelőtt üvöltöttem a fájdalomtól. Mondtam, hogy ha valaki hozzáér, azonnal megverem” – kezdte Horváth Éva. A lap megkérdezett egy orvost, aki szerint mindenképpen tükrözés javasolt, hogy megállapítsák, hol van pontosan a gyulladás és az alapján kell kezelni azt. Megfelelő kezelés nélkül Horváth Éva állapota akár maradandó is lehet.

Éva úgy gondolja, hogy nagyobbik fia, Kristóf kaphatott el valamit az óvodában, ami rá is átterjedt. „Most ő is itthon van, mert csúnyán köhög. Antibiotikumot írtak fel nekem, se fülcseppet se egyéb mást… A gyógyszertől azonban őszintén tartok, hiszen szoptatok és attól félek, hogy rosszat tesz a picinek. Még sose kellett antibiotikumot szednem, most se vagyok benne biztos, hogy jó ötlet. Persze ki fogom váltani, de még nem döntöttem, hogy beszedem-e.”

Horváth Éva most nem is maga miatt, hanem a kisfia miatt aggódik leginkább, nem akarja, hogy véletlenül ő is elkapja a rejtélyes betegséget. „Bízom a legjobbakban – tette hozzá Éva. – A nagyobbik fiam, Kristóf most itthon van, ő is köhög, remélem hamar túl leszünk ezen és hallásom is visszatér.”

Ezek a sztárhírek is érdekelhetnek:

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •