Britney Spears, akiről mostanában az apja gyámsága ellen indított ügye miatt került a figyelem középpontjában a minap bejelentette, hogy barátja, Sam Asghari eljegyezte. Ez is érdekelhet: Britney Spears apja lemond a gyámságról, de a sztár továbbra sem szabad
Britney a nagy hírt egy Instagram-posztban osztotta meg rajongóival és követőivel. A videóban a popsztár látszólag nem tud betelni a gyönyörű gyémánt eljegyzési gyűrűjével, amit a lehető legtöbb szögből megmutat a kamerának. „El sem hiszem” – írja Britney a videó alatt. A 39 éves Britney és az iráni születésű, edzőként és színészként tevékenykedő 27 éves Sam Ashgari 2016 óta vannak együtt. A pár eljegyzésének tényét Ashgari menedzsere hivatalosan is megerősítette, írja a Reuters.
Britney Spears korábban már kétszer volt házas: 2004-ben Las Vegasban feleségül ment gyermekkori barátjához, Jason Alexanderhez, a házasságot azonban néhány nappal később érvénytelenítették. Az énekesnő ugyanabban az évben összeházasodott Kevin Federline táncossal, akitől két gyermeke született. A pár botrányos házassága 2007-ben válással és Britney idegösszeroppanásával végződött. Ez utóbbi pedig a mai napig megpecsételi Britney életét, ugyanis akkor került a sztár apja gyámsága alá.
A hírhedt gyámsága ügyében Britney idén júniusban szólalt fel először a Los Angeles-i bíróságon. Akkor arról vallott, hogy az apja felügyelete alatt őt folyamatosan kihasználják és lényegében nem hozhat döntéseket. „Csak vissza akarom kapni az életemet” – kérlelte a bírónőt a popsztár, aki azt is elárulta, hogy szeretne férjhez menni és gyerekeket. Pár napja Britney apja, Jamie Spears, vélhetően a média nyomására kérvényt nyújtott be a gyámság megszüntetésére, mondván, hogy a körülmények már nem igénylik ennek fenntartását. Az ügyben a következő tárgyalás szeptember 29-én esedékes.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…
Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…
A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…
Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…