Már egy hónapja lélegeztetőgépen van Csollány Szilveszter

Írta:
Drive Me Baby

Már több mint egy hónapja kórházban kezelik Csollány Szilveszter magyar olimpikont. A sportolóról december 6-án derült ki, hogy intenzív osztályon ápolják a Sydney olimpia 51 éves bajnokát, aki azóta is lélegeztetőgépre kötve harcol az életéért. Ez is érdekelhet: Műtüdővel próbálják megmenteni Csollány Szilveszter életét

A korai hírekkel ellentétben Csollány Szilveszter felvette a koronavírus elleni védőoltást

A tornász még november elején kapta el a koronavírust, két hét után annyira rosszul lett, hogy mentővel kellett Sopronból az egyik budapesti kórházba szállítani, ahol azóta is kezelik. Állapotáról továbbra sem ad ki információkat a család, csak annyit tudni, hogy egy speciális, úgynevezett műtüdőként operáló lélegeztetőgépre van kötve.

Csollány Szilveszter az utóbbi időben, megbetegedése előtt edzőként dolgozott Ausztriában, Facebook-oldalán az elmúlt hónapokban többször is koronavírus- és oltásszkeptikus tartalmakat osztott meg. A Blikk értesülései szerint a sportoló végül – osztrák munkahelye miatt – mégis felvette a koronavírus elleni vakcinát, azonban csupán két héttel megbetegedése előtt, így nem tudott kialakulni a megfelelő védelem a szervezetében. Fontos: Itt az újabb oltási akció! Januárban hétvégenként időpont nélkül lehet oltatni

„Oltott volt. A család orvosa hívott segítséget kérve. Az antikoagulációs terápiával a nővéremék 25 százalék mortalitással, halálozási arányszámmal kezelik a COVID-betegeket. De a Korányiban az ország legjobb koronvírus-orvosai kezelik őt, Magyarország legkiválóbb doktorai vigyáznak rá. Egydózisú vektorvakcinát vett fel. Itt egy olimpiai bajnokot teszünk tönkre fals információk alapján – írta bejegyzésében Letoha Tamás, kutatóorvos, ő volt az, aki nyilvánosságra hozta, hogy az olimpikon egydózisú vektorvakcinát, Janssent kapott.

Az alábbi cikkeket se hagyd ki:

Drive Me Baby

Friss

  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.
  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.
  • Autók

Karakteres megjelenés, néhány szokatlan megoldással – KGM Torres teszt

A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…

2026. 11. 03.