A legjobb autós akciófilmek, ha már az összes Halálos iramban részt láttad

Írta:
Drive Me Baby

Az elmúlt 20 évben az autós akciófilmek etalonjának a Halálos iramban franchise éppen aktuális mozifilmjei számítottak. Két év halasztás után idén májusban már a kilencedik, F9 című részt mutatták be, amit egy utolsó, két részre szedett tizedik követ. A Halálos iramban filmek a Universal Studio legnagyobb filmsorozata lett, eddig összesen 6,5 milliárd dolláros bevételre tett szert, amivel jelenleg a hetedik legsikerseb filmfranchise a világon. Ezt se hagyd ki: Halálos iramban rajongók, figyelem! Jön a LEGO Dom Dodge Charger szett

A Fast Saga filmek bár tagadhatatlanul a legjobbak között vannak, azért a legújabb részeknél, valljuk be, sokan úgy érezhetik, hogy az írók elrugaszkodtak a valóságtól. Gondolunk itt a dubaji felhőkarcolók között Lamborghinivel való átugratástól a legutóbbi rész, az F9 űrben játszódó jeleneteire. Mindezek ellenére a Fast Saga továbbra is az egyik legszórakoztatóbb filmsorozat, amit azért szeretünk, mert látványos és őrült. Most azonban olyan autós akciófilmek kerülnek terítékre, amelyek megmaradtak a realitás talaján.

A legjobb autós akciófilmek, amiket látnod kell

1. A San Francisco-i zsaru

Steve McQueen ebben az 1968-as alapfilmben véglegesen bebetonozta magát úgy, mint Hollywood legmenőbb színésze. A San Franciscó-i zsaru a filmtörténet egyik legemlékezetesebb autós üldözős jelenetét szállítja, ami 10 percen át tart. Ebben a Steve McQueen által megformált Bullit egy 1968-as Mustang GT kupéval üldöz két bérgyilkost San Francisco dimbes-dombos utcáin. Az egészben a legmenőbb, hogy a forgatás alkalmával McQueen, aki akkor már edzett autóversenyző is volt, a kaszkadőr jelenetek nagyrészét saját maga végezte el. Az egyik jelenetben például 160 km/h-val száguldott San Francisco meredek utcáin. Egy biztos: ilyen autós akciófilmek már nem készülnek Hollywoodban. A San Franciscó-i zsaru látványos jeleneteiben egyetlen speciális effekt, CGI vagy eltúlzott robbantások nincsenek, csak trükkös és nagyon profi autóvezetés és éppen ezért annyira hatásos. Ez is érdekelhet: Ezek az elmúlt 60 év legdögösebb Ford Mustang modelljei, köztük a Mustang Bullit

2. Tolvajtempó

Na, persze nem a feldolgozás, hanem a sokkal kevésbé ismert 1974-es eredeti, ami amellett, hogy egy igazi gyöngyszem, a filmtörténet talán egyik legpusztítóbb autófilmje is egyben. A film egy autótolvajokból álló csoportról szól, akiket 48 autó ellopására kérnek fel, ami egy 40 (!) perces autós üldözésben csúcsosodik ki. A független film költségvetésének oroszlánrészét az autók (több mint száz) megvásárlására fordították, amiket aztán egytől egyig megsemmisítenek akciójelenetekben. Ne hagyd ki a Tolvajtempó 2000-es, Nicolas Cage és Angelina Jolie főszereplésével készült feldolgozását se, ha érdekel a történet modern megvalósítása.

3. Smokey és a bandita

Bo és Cledus, a két teherautósofőr újabb megbízatást kap. Az a feladatuk, hogy egy rakomány sört meghatározott idő alatt szállítsanak el Texasból. Eleinte minden simán megy, ám Bo felvesz egy autóstoppos lányt, aki a házasságkötés előtti pillanatokban hagyta el vőlegényét. Csakhogy a cserbenhagyott vőlegény nem más, mint a környékbeli seriff fia, aki apjával együtt azonnal üldözőbe veszi a lányt, azaz a sörszállító teherautót. A film akciójelenetei közül a leghíresebb, amikor Burt Reynolds és Sally Field egy 1977-es Pontiac Trans Ammel ugratnak át egy rozoga fahídon miközben üldözi őket a rendőrség. A mutatvány teljesítéséhez a Pontiacot szó szerint rakétameghajtással szerelték fel. Ezt se hagyd ki: Ha létezik tökéletes Batmobil, akkor az a Vision Mercedes-Maybach 6

A legjobb autós filmek toplistája a következő oldalon folytatódik.

Oldal: 1 2 3

Drive Me Baby

Friss

  • Teszt

Audi A6 e-hybrid quattro teszt: hétköznap villanyautó, hétvégén luxuslimuzin

Az elektromos autózás előnyeit sokan élveznék a hétköznapokban, de a hosszabb utak kényelméről és spontaneitásáról…

2026. 09. 04.
  • Autók

A Neue Klasse modellgeneráció érkezésével a BMW még több aktív biztonsági funkciót kínál alapfelszereltségként

A legújabb aktív biztonsági funkciók kritikus vezetési szituációkban, parkolási manővereknél és kiszállás közben egyaránt segítik…

2026. 09. 04.
  • Hírek

Báránybőrbe bújt farkas – a Toyota Blade Master története

Ebben az ártalmatlan külsejű ötajtós Toyotában 3,5 literes V6-os motor dolgozik 280 lóerővel, és hozzá…

2026. 09. 03.
  • Autók

Céges mobilitás könnyedén – Seat Leon ST használtteszt

Újabb használt autóval folytatódik tesztsorozatunk. Ezúttal egy olyan modellel töltöttünk együtt néhány napot, amelyet aligha…

2026. 09. 02.
  • Autók

6 éves garancia bevezetése minden márkára és modellre

2026. szeptember 1-től minden márkánkra kiterjesztjük a 6 éves garanciát Magyarországon.   Volkswagen, Volkswagen Haszonjárművek, Škoda,…

2026. 09. 02.
  • Hírek

Kimi Räikkönen fia előtt már az F1-es ajtók is nyitva állnak

Úgy tűnik, nem kell sokáig várni arra, hogy egy újabb Räikkönen nevét megismerje a motorsportvilág.…

2026. 09. 02.