Csak óvatosan! Közúti-vasúti ellenőrzés lesz péntekenként

Írta:
Drive Me Baby

A megnövekedett nyári autóforgalom idején a MÁV és a rendőrség közös akciójában öt pénteken keresztül a népszerű úti céloknál, vagyis nyolc Balaton-parti és velencei-tavi település útátjárójában hívják fel a figyelmet a közút és vasút kereszteződéseiben bekövetkező balesetek megelőzésére. Július végéig tizeneggyel kevesebb, harminc baleset történt, mint tavaly ebben az időszakban. De ennyi is túlságosan sok. Ugyanis minden vasúti átjáróban történő baleset megelőzhető lenne odafigyeléssel és a szabályok betartásával – erre hívják most fel a figyelmet a közúti-vasúti ellenőrzés során.

Vasúti átjáró: mit is jelent a fehér fényjelzés?

Az utóbbi tíz évben nem történt olyan baleset vasúti átjáróban, amelyben a vasút felelősségét megállapították volna. Vagyis ezek mind a közúton közlekedők, autósok, kerékpárosok vagy gyalogosok figyelmetlenségéből adódtak. Nemcsak a vétkesek sérülhetnek meg, hanem a vonatokon utazók, a MÁV dolgozói, a mozdonyvezetők is. Ráadásul évente százmilliós anyagi kárt okoznak ezek a balesetek a vasúttársaságnak.

A MÁV hálózatán csak az elmúlt heteken 13 személyi sérüléssel járó balesetből 5 vasúti átjáróban történt; fotó: MÁV

A KRESZ egyértelműen szabályozza, milyen módon kell megközelíteni egy vasúti átjárót. Azt is, hogy mi a teendő biztosítóberendezés hiányában és miként kell viselkedni a meglétekor. Utóbbi esetben a fehér jelzés nem a szabad utat mutatja, hanem csak a vasúti berendezés megfelelő működését jelzi. Tehát akkor is körül kell nézni és fokozott óvatossággal kell megközelíteni az átjárót. Piros jelzésnél pedig egyértelmű, hogy meg kell állni, amíg ismét nem vált fehérre a jelző. Íme, pontokba szedve a többi szabály:

  • A vasúti átjárót csak fokozott óvatossággal szabad megközelíteni.
  • Vasúti átjáróban és közvetlenül a vasúti átjáró előtt tilos előzni.
  • A vasúti átjárón csak folyamatosan, azaz megállás nélkül, legalább 5 kilométer/óra átlagsebességgel szabad áthaladni.
  • Biztosított vasúti átjárón csak akkor szabad áthajtani, ha mindkét sorompó nyitva van, a fényjelző vagy hangjelző berendezés nem ad tilos jelzést, illetve a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér jelzést ad.

Forrás: MTI/MÁV

Drive Me Baby

Friss

  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.
  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.
  • Autók

Karakteres megjelenés, néhány szokatlan megoldással – KGM Torres teszt

A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…

2026. 11. 03.