Nincs több riadt kiszolgáló, és nincs több bosszús, papírtörlőt követelő vásárló a KFC közel-keleti üzleteiben. A gyorsétterem az Egyesült Arab Emírségekben és Libanonban található üzleteiben ugyanis szinte minden vásárláshoz járó kiegészítőt környezetbarát papírból készült kéztörlővé alakítottak.
A kiválasztott helyeken a számlában, a tálcára helyezett flyerben, illetve az elviteles vásárlásoknál a papírzacskóban is megtörölhetik a kezüket a vásárlók. A Napkinized néven futó akció egyelőre 87 KFC-ben elérhető, és várhatóan a gyorsétterem-lánc számos éttermében átveszik majd a zöld megoldást.
Az újrahasznosítás változatos formában jelenik meg a világ cégeinél és az autóiparban is, szerencsére egyre többen állnak be a sorba és tesznek egy zöldebb világért. A Ford például fogja a McDonald’s szemetét, és abból készít alkatrészeket. A Ford a kávékészítés során keletkezett egyik melléktermékből gyárt fényszórókat az autóihoz. A cég már évek óta kísérletez növényi és újrahasznosított alapanyagokkal. A Subaru America szintén elkötelezte magát az újrahasznosítás és a zero waste mellett. A népszerű japán autómárka és a TerraCycle nevű újrahasznosítással foglalkozó cég kültéri bútorokat és játszótéri játékokat gyárt olyan nehezen újrahasznosítható műanyag fajtákból, mint a csoki és cukorka csomagolópapírok, eldobható poharak, szívószálak és kávékapszulák. De érdekes a svédek kezdeményezése is, amelynek során kávékapszulákból legyártottak egy működő bringát.
A sportautók mindig is a felnőttek legdrágább játékai voltak, de a Porsche most ezt a…
A 16–75 év közötti magyarok 88%-a kávézik, és a többség naponta él ezzel a szokással.…
A haszongépjárművek világában egyre világosabb, hogy a jövő nem kizárólag akkumulátorokkal íródik. Miközben a személyautóknál…
639 lóerős villámcsapás konnektorról: megérkezett az Audi RS 5 PHEV, ami egyszerre zöld és félelmetes…
Nagyot fordul a világ a hiperautók elitklubjában: a Porsche AG hivatalosan is bejelentette, hogy megválik…
Miközben az autóipar egyik fele a konnektort keresi, a másik pedig próbálja túlélni az emissziós…