Kikapott Izlandtól, és kiesett a bajnokságból a magyar kézilabda-válogatott

Írta:
Drive Me Baby

A magyar férfi kézilabda-válogatott nem jutott tovább a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság csoportköréből, miután 31-30-ra kikapott Izlandtól a harmadik, utolsó fordulóban, kedden a budapesti MVM Dome-ban. Tipp: Hosszú Katinka cáfolta a visszavonulásáról szóló híreket

„Szégyelljük magunkat” – mondta Máthé Dominik Magyarország-Izland vereség után

A magyarok csütörtökön 31-28-as vereséget szenvedtek Hollandiától, vasárnap 31-30-ra legyőzték Portugáliát, ezúttal pedig legalább kétgólos sikerre lett volna szükségük a biztos továbbjutáshoz, de matematikai esélyük egygólos győzelem, illetve döntetlen esetén is lett volna. A középdöntőbe a kvartett első két helyezettje kerül. A magyar együttes legeredményesebb játékosa Bánhidi Bence lett hat góllal, Szita Zoltán ötször talált be. A két csapat 43. alkalommal találkozott egymással, 24 magyar győzelem és három döntetlen mellett ez volt a 16. izlandi siker.

„Nem tudok mit mondani, szégyellem magam, szégyelljük magunkat. Nem ment úgy a játék, ahogy kellett volna, ahogy szerettem volna, sajnálom nagyon az utolsó hetest. Nem tudom, hogy azon múlt-e, de jó lett volna belőni” – idézi a Telex Máthé Dominik négy gólt lövő balkezes átlövőt a Magyarország-Izland találkozó után.

Magyarország egy győzelemmel és két vereséggel fejezte be a kézilabda-Európa-bajnokság küzdelmeit, a 2021-es világbajnoki ötödik helyezés után, most azonban a hazai pályán játszó magyar válogatott nincs ott Európa 12 legjobb csapata között.

Ezek hírek is érdekelhetnek:

Forrás: MTI

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Céges mobilitás könnyedén – Seat Leon ST használtteszt

Újabb használt autóval folytatódik tesztsorozatunk. Ezúttal egy olyan modellel töltöttünk együtt néhány napot, amelyet aligha…

2026. 09. 02.
  • Autók

6 éves garancia bevezetése minden márkára és modellre

2026. szeptember 1-től minden márkánkra kiterjesztjük a 6 éves garanciát Magyarországon.   Volkswagen, Volkswagen Haszonjárművek, Škoda,…

2026. 09. 02.
  • Hírek

Kimi Räikkönen fia előtt már az F1-es ajtók is nyitva állnak

Úgy tűnik, nem kell sokáig várni arra, hogy egy újabb Räikkönen nevét megismerje a motorsportvilág.…

2026. 09. 02.
  • Hírek

Ezt csinálod minden reggel, de a kardiológusok szerint nem tesz jót a szívednek

an egy reggeli rutin, amelyről valószínűleg te is nehezen mondasz le: kinyitod a szemed, még…

2026. 09. 01.
  • Hírek

Már most brutálisan gyorsan tölt a Geely, de még rátesz egy lapáttal

A Geely egyik jelenlegi technológiájával 8 perc 42 másodperc alatt 10-ről 97 százalékra lehetett feltölteni…

2026. 09. 01.
  • Autók

Ahol elfogy a hatótávpara, ott kezdődött az utazás – VW ID.7 Pro hosszútávú teszt

Egy ID.7-tel indultam a Nordschleiféhez, és közben rájöttem valamire Oda-vissza nagyjából 2300 kilométer várt rám,…

2026. 08. 31.