Számos sztereotípia létezik a női vezetőkkel kapcsolatban, ezeket mi is számba vettük korábban, amikor autós iskolákat kérdeztünk az igazságról. Bár vannak különbségek a két nem vezetési szokásai között, hiszen biológiai és evolúciós tények mutatnak rá arra, hogy a férfi és női agy eltérő módon működik, és a statisztikák szerint a nők kisebb baleseteket okoznak, a különbség azonban leginkább abban rejlik, hogy ki tanulja meg alaposan a leckét, vagyis hogyan lehet a szabályok – és néhány autóvezetési tipp – betartásával, körültekintően vezetni. És erre egyaránt képes nő és férfi.
A közút nem versenypálya, de ugyanakkora figyelmet igényel, mint egy kimerítő futam, hiszen a közlekedés többi résztvevőjével szemben is védenünk kell magunkat. Szükség van technikára, éberségre és rutinra ahhoz, hogy biztonságosan tudjunk közlekedni. A gyorshajtás veszélyes, de azzal is balesetet okozhatunk, ha határozatlanok vagyunk, vagy, ha indokolatlanul lassan haladunk.
https://giphy.com/gifs/filmeditor-movie-set-it-off-l2YWBklyxx3n2Zgha
Keszthelyi Vivien szerint, fontos autóvezetési tipp, hogy ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, vagy nincs elég tapasztalatunk, inkább vegyünk órákat egy szakképzett oktatótól. Ezt akkor is megtehetjük, ha már van jogosítványunk, hiszen a gyakorlás teszi a mestert.
A következő oldalon jön még 3 autóvezetési tipp, többek közt a parkolással kapcsolatban.
Oldal: 1 2
A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…
Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…
Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…
Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…