Már jó ideje nem lehetett hallani új információkat a Jóbarátok Reunion folyamatával kapcsolatosan. Tavaly szinte a csapból is ez folyt: az egykori szereplők szinte minden héten posztoltak egy közös szelfit. Amikor közeledett a forgatások időpontja végül a járványhelyzetre való tekintettel újra és újra tolni kényszerültek a készítők és a producerek.
Most azonban a Ross-t alakító David Schwimmer végre megtörte a csendet és új információkkal szolgált a rajongóknak a Jóbarátok Reunion forgatását illetően. Az 54 éves színész “Andy Cohen Live” című műsorába kapott virtuális meghívást, ahol elárulta, hogy egy hónap múlva utazik Los Angelesbe, hogy folytassák a jelenetek felvételét. David Schwimmer elárulta, hogy sikerült kitalálniuk egy biztonságos forgatási módszert, ugyanis a stábtagok egészsége és egymás biztonsága mindennél előrébbvaló.
A jelenetek egy részét kint a szabadban veszik fel. Így kevesebb ideig kell több embernek zárt térben tartózkodnia. Arról azonban még mindig nem lehet tudni semmit, hogy a különkiadásnak mi lesz a története, illetve, hogy hány évvel később folytatódik majd a hat barát élete. Több olyan elmélet is született, hogy Ross és Rachel másodszor is elválnak. Vagy, hogy Phoebe újabb hármasikreknek adott életet az elmúlt évek során.
A Jóbarátok Reunion különkiadásig sem kell nélkülözni a kultikus sorozatot: április 15-től mind a 10 évad elérhető lesz magyar szinkronnal az HBO GO-n.
Ha további sorozatokkal kapcsolatos hírek érdekelnek, akkor olvasd el ezeket:
Újabb használt autóval folytatódik tesztsorozatunk. Ezúttal egy olyan modellel töltöttünk együtt néhány napot, amelyet aligha…
2026. szeptember 1-től minden márkánkra kiterjesztjük a 6 éves garanciát Magyarországon. Volkswagen, Volkswagen Haszonjárművek, Škoda,…
Úgy tűnik, nem kell sokáig várni arra, hogy egy újabb Räikkönen nevét megismerje a motorsportvilág.…
an egy reggeli rutin, amelyről valószínűleg te is nehezen mondasz le: kinyitod a szemed, még…
A Geely egyik jelenlegi technológiájával 8 perc 42 másodperc alatt 10-ről 97 százalékra lehetett feltölteni…
Egy ID.7-tel indultam a Nordschleiféhez, és közben rájöttem valamire Oda-vissza nagyjából 2300 kilométer várt rám,…