Nem régen Ausztriában jártunk, ahol mi is megpróbálkozhattunk a karintiai Kasnudel elkészítésével. Mit mondjak, egy kicsit beletört a bicskánk, de a végeredménnyel végül egész elégedettek voltunk.
A Kasnudel a raviolihoz hasonló töltött tészta, de annál jóval nagyobb. Különféle töltelékek kerülhetnek bele, például krumpli és túró, ezekhez pedig mindenféle zöldfűszer jöhet (pl. petrezselyem, kapor, menta), de létezik a tésztának édes változata is. A Kasnudel több évszázados hagyományra tekint vissza, régen elsősorban a húsmentes napokon került az asztalra, ma azonban bármikor kérhetjük a helyi éttermekben. Sőt, akár mi magunk is nekiállhatunk elkészíteni. De megsúgom, hogy előkészített, fagyasztott formában is kapható…így pedig nincs is más dolgunk, csak otthon megfőzni.
Karintiában egyébként szinte minden régióban máshogy készítik, mindenhol kicsit más és más a töltelék, és van, ahol olvasztott vajjal vagy zsírral és zsemlemorzsával szórják meg a kész Kasnudelt, máshol pirított szalonnát tesznek rá. Van, ahol köretként tálalják, máshol ez a főétel, esetleg salátát adnak hozzá. Mi ez utóbbi verziót készítettük el.
És ami nagyon fontos: a régi hagyomány szerint csak akkor mehet férjhez egy lány, ha szépen tudja a Kasnudel tésztájának a szélét hajtogatni. Mindjárt mutatjuk is, hogyan kell ezt csinálni!
Mi túrós és krumplis töltelékkel készítettük el, mindkettőt ugyanúgy kell megcsinálni, csak az alaptöltelék más és más.
A tészta alapanyagait alaposan összegyúrjuk, majd rövid ideig pihentetjük.
A töltelékhez a túrót összemprzsoljuk, a burgonyát meghámozzuk, megfőzzük és krumplinyomón átnyomjuk. A hagymát, fokhagymát üvegesre pirítjuk. A túrós változatnál a túróhoz keverjük a hagyma és a fűszernövények felét, a krumplis töltelékhez a krumplihoz keverjük. Kis tenyérnyi nagyságú, hosszúkás gombócokat formázunk belőlük.
A tésztát vékonyra nyújtjuk, és kb. 10-12 cm széles csíkokat vágunk belőle. Egymástól kb. 3-4 cm távolságra rátesszük a töltelék-gombócokat az egyik felére úgy, hogy a tészta másik felével be tudjuk a gombócokat takarni. A tészta szélét jól rányomogatjuk az alsó tésztarétegre, majd a kezünkkel a felső tészta réteget ráformázzuk a gombócokra (a galériában a képeken ezt lépésről lépésre láthatjátok). Késsel elválasztjuk egymástól a tésztával befedett gombócokat, majd a tészta szélét szépen formázzuk: egy-egy kis darabot óvatosan megfogva (ne szakadjon ki a tészta, mert akkor főzés közben kifolyik a töltelék) visszahatjuk a tésztát – és így szépen körbehaladva „fodrozzuk” a Kasnudelt.
A kész töltött táskákat forrásban lévő, enyhén sós vízben 12-15 percig főzzük, majd kiszedjük, és olvasztott vajjal, pirított zsemlemorzsával megszórva tálaljuk. Jó étvágyat!
Ha Karintiában jártok autóval (esetleg motorral), mindenképp hajtsatok fel a Grossglockner csúcsára, ahova egy gyönyörű panorámaút vezet. És bár Kasnudelt elsősorban Karintia tartományában ehettek, mi Alsó-Ausztriát is nagyon szeretjük. No és persze Bécs sem maradhat ki a kedvenceink listájáról, ahol most egy különleges metróval utazhatunk.
A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…
Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…
Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…
Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…