Tavaly nagy sikerrel zárult a „Közlekedik a család” elnevezésű vetélkedősorozat, így idén is megrendezik a közlekedésbiztonsági versenyt családok és iskolák számára.
A közúti közlekedésben fontos, hogy a résztvevők körültekintő, megfontolt módon, egymást partnerkén tekintve közlekedjenek. A közlekedés szabályaival a legfiatalabbaknak érdemes minél korábban megismerkedniük, az idősebbeknek pedig sosem árt azokat újra és újra átismételniük és példaként szolgálniuk a fiatalabb családtagok részére. Ez a gondolat hívta életre kilenc esztendővel ezelőtt a „Közlekedik a család” elnevezésű vetélkedősorozatot, amelyet azóta is a Rendőrség baleset-megelőzési szervezete, az ORFK–Országos Balesetmegelőzési Bizottság szervez a fő támogatók bevonásával. 2019-ben 684 család vett részt a megyei selejtezőkön, majd az országos döntőn a legjobb húsz család mérettette meg magát az értékes nyereményekért, köztük az első helyezettnek járó személyautóért. Nézd meg a Bitó családról készült képeket – tavaly ők nyerték a Škoda Fabiát!
A visszajelzések, az érdeklődők számának folyamatos növekedése arra ösztönözték a szervezőket, hogy idén is megrendezzék ezt a vetélkedősorozatot. A tavaszra tervezett területi versenyek a koronavírus-járvány miatt elmaradtak. A veszélyhelyzet megszűnése lehetőséget biztosít, hogy a „Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedő területi fordulói ősszel (2020. szeptember 19. és október 4. között) megrendezésre kerüljenek. A versenyekre bármely magyarországi lakóhellyel rendelkező család nevezhet, ha legalább az egyik szülő rendelkezik érvényes „B” kategóriás vezetői engedéllyel. Továbbá amennyiben hat és tizenhét év közötti gyereket/gyerekeket nevelnek.
Az országos közlekedésbiztonsági vetélkedő területi fordulóin nemcsak a családok, hanem a legeredményesebb oktatási intézmények is díjazásra kerülnek. A verseny szervezői az iskolák részére pályázatot hirdetnek meg. Azok az iskolák, amelyek a vetélkedősorozaton a legtöbb családdal vesznek részt, az alábbiak szerint kerülnek díjazásra:
Amikor már azt hinnénk, hogy a szupersportmotorok világában nincs igazán új ötlet, mindig akad valaki,…
A nyár egyet jelent a hosszú nappalokkal, a napsütéssel és persze a kerékpározással. Egyre többen…
Vannak autók, amelyek első pillantásra leveszik az embert a lábáról, és vannak olyanok, amelyek szépen,…
A Ford és a Geely Auto közös vállalatot hoz létre a Ford spanyolországi gyárában, ahol…
A Tesla elindította a Grok mesterséges intelligencia európai bevezetését. Az új AI-asszisztens már Magyarországon is…
A Használtautó.hu adatai szerint a Porsche 911 toronymagasan vezeti a legkeresettebb álomautók listáját.